2024. május 19., vasárnap - Ivó, Milán
Ruha, könyv, játék, bútor most nem kell a magyaroknak. Az iparcikkes boltok piacvesztése 600 milliárd forint volt tavaly, a mélyrepülésük pedig januárban is folytatódott – állítják szakértők.
Milyen a jövő sikeres pénzügyi szolgáltatója? Mire figyeljünk és főként hogyan használjuk ki a technológiában rejlő lehetőségeket? Mi lesz az új normális? Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, az MNB Digitalizációs és Fintech Tanácsadó Testület társelnöke előadásából szemezgettünk. A teljes előadás elérhető év végéig a FinTechShow videókonferencia oldalán.
„Szerinted milyen a jövő? George szerint színes, egyszerű és főként szabad.” Februárban új digitális banki platform érkezik Magyarországra. Leteszteltük az Erste Bank digitális szuperplatformját.
Jeff Bezos visszavonulása az internet hőskorának végét jelzi. Az üzletember több szinten is megváltoztatta a világot, de közben két dolgot nem szeretett: adózni és szünetet adni az alkalmazottaknak.
Az Európai Bizottság újabb 304 millió eurót (mintegy 108 milliárd forintot) folyósított Magyarországnak a koronavírus-járvány miatt megnövekedett munkanélküliség mérséklését célzó uniós program (SURE) forrásaiból – közölte az Európai Bizottság.
100%-ban magyar fejlesztésű, swipe alapú applikáció került piacra, méghozzá olyan rendhagyó szegmensben, mint a diákmunka. Ezentúl a fiatalok nemcsak párt, hanem munkát is pillanatok alatt találhatnak, méghozzá olyan preferenciák alapján, amiket ők határoznak meg előre – legyen szó helyről, munkaóráról vagy bérezésről. A Winder úttörő módon igyekszik segíteni a fiatalok munkaszerzését, ezért az állások keresése mellett a felhasználók önéletrajzot, online névjegykártyát, de akár egy saját weboldalt is létrehozhatnak a siker érdekében.
2020. decemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,2, naptárhatástól megtisztítva 4,0%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az előző hónaphoz viszonyítva 0,2%-kal mérséklődött a kiskereskedelmi üzletek forgalmának szezonális és naptárhatástól megtisztított volumene.
Idén is megrendezik a nemzetközi Pwn2Own hackerversenyt, amelyen ismét célkeresztbe lehet állítani egy Tesla Model 3-at. Évek óta az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó hackerversenynek a Pwn2Own számít, amelyet minden tavasszal hagyományosan a vancouveri CanSecWest konferencia keretében rendez meg a Trend Micro. Minden évben új kategóriákban lehet nevezni. Tavaly a rendszervény leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kibővült egy önvezető autók kategóriával, amelynek keretében egy Teslát lehetett térdre kényszeríteni.
Az egyik globális kereskedelmi szervezet előrejelzése szerint a lakosság átoltottságának növekedésével jelentősen több lesz a bevétel az üzleti célú utazásokból, de a 2019-es szintet még hosszú évekig nem éri el - írja az AIRportal.hu.
A spenótot hívják segítségül biofizikusok, akik a nanotechnológia segítségével vezeték nélküli szenzorokként szeretnék használni a növényeket bizonyos anyagok és jelenségek kimutatására.
Esküdt Attila, a Human Telex online event divíziójának új szakmai vezetője szerint a digitális események hosszútávon is velünk maradnak. Az elmúlt évben létrehozott Human Telex ONE online event divízió élére a reklám- és rendezvényszervező ügynökség saját berkein belül talált új vezetőt. Esküdt Attila mintegy 15 éve dolgozik a cégnél, event group leader pozícióját váltotta le az új kinevezéssel.
Az öt legnagyobb magyarországi sörgyártó teljes értékesítése 6,177 millió hektolitert ért el tavaly, az előző év óta 7,5 százalékkal csökkent a forgalom - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. A belföldi értékesítés még ezt is meghaladó mértékben, 9 százalékkal esett, 5,657 millió hektolitert tett ki. Ezzel szemben az export 12 százalékkal nőtt, az 521 ezer hektoliteres mennyiség a hazai termelés 9,7 százalékának felelt meg. Az elmúlt évben az import 799 ezer hektoliter volt, 4,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban - írja a Világgazdaság.
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint…
Varázskertünk egyik legfőbb látnivalója a rododendronvirágzás. Csúcsvirágzásnak…
Rock, pop, jazz, elektronikus zene Magyarország egyik…
Kifizetődő döntésnek bizonyult a Robotzsaru nevű robot…
2024. május 18-án rendezik meg a Bogácsi…
Tizenhárom milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra…
A jövőt meghatározó iránymutatás, inspiráló találkozások. Mások…