2025. szeptember 8., hétfő - Mária

Versenypiaci hírek

Ne temessük az üzleti turizmust!

2021-02-04 647

Az egyik globális kereskedelmi szervezet előrejelzése szerint a lakosság átoltottságának növekedésével jelentősen több lesz a bevétel az üzleti célú utazásokból, de a 2019-es szintet még hosszú évekig nem éri el - írja az AIRportal.hu.

A Globális Üzleti Utazási Szervezet (GBTA) prognózisát szemlézte a Reuters, amely szerint idén 842 milliárd USA-dollárra emelkedhet az üzleti utazásokból származó bevétel, ez 21 százalékkal magasabb lenne, mint tavaly. Az elmúlt évben egyébként a becslésük szerint a 2019-es szint felére, 700 milliárdra esett a bevétel.

Ezen a piacon az elmúlt 10 évben stabil fejlődés volt megfigyelhető mind a bevételek, mind a nyereségesség szempontjából. A 2020-as eredmény még nem ismert, de a szeptember 11-i események utáni helyzethez és a 2008-as gazdasági válsághoz képest tízszer nagyobb veszteségre lehet számítani.

A várható növekedés ellenére a GBTA óvatosságra int, mert nem tudni, hogy az országok hogyan haladnak majd az oltással, illetve milyen ütemben oldják fel az utazási korlátozásokat, e két tényező kulcsfontosságú a bővüléshez.

A szervezet a légitársaságokkal összhangban arra számít, hogy a cégek többet költhetnek olyan üzleti célú utazásokra, amelyeket nem vagy nem hatékonyan lehet kiváltani online tárgyalásokkal. A társaságok működtetéséhez szükséges belsős utazásokra azonban a felmérések szerint 6 százalékkal kevesebbet költenek majd a két évvel korábbihoz viszonyítva.

Teljes felépülésre a GBTA szerint 2025 előtt nincs sok esély, akkorra érhető csak el a 2019-ben realizált 1500 milliárd dollár körüli bevétel ebben a szegmensben.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Giorgio Armani öröksége

Giorgio Armani öröksége

More details
Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

Hamarosan vadiúj plázája lesz egy vidéki kisvárosnak

More details
A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés

More details
Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

Change The Game konferencia, 2025. szeptember 24.

More details
Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

Új luxushajók kötnek ki Budapesten 2027-től

More details
AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

AI a HR-ben: álláskereső platformot indított az OpenAI

More details
Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

Mennyit kapok, ha az állam elveszi az ingatlanomat?

More details
Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

More details
Európa az MI-vezérelt kibertámadások legnagyobb célpontja

Európa az MI-vezérelt kibertámadások legnagyobb célpontja

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője