2026. június 8., hétfő - Medárd

Rengeteg olyan összesítés létezik, mely a világ legjobb szállodáit veszi számba, a Luxury Travel Intelligence által felállított lista azonban – unikális módon – nem az egyes vendéglátóipari létesítményeket értékeli, hanem szállodaláncokat rangsorol.

Az elmúlt év, sőt évek a befektetők ingatlanpiacról történő elszivárgását mutatták. Nem tettek jót a jelenlétüknek a túl magasra kúszó árak, és a rendkívül vonzóvá váló állampapírpiac. A helyzet azonban változhat.

Íme, lehet már tervezni a csomagolóipari és műanyagipari tematikájú külföldi kiállításokkal.

Naponta születnek új találmányok és technológiák, amelyek a 21. század kihívásaira keresik a megoldást és villámgyorsan beépülnek a kiemelt egyetemek oktatásába. 2024-ben második fizikus-mérnök évfolyamát indítja a BME Természettudományi Kara, ahol az egyetem egykori hallgatói, Gábor Dénes és Krausz Ferenc munkája mellett számos más Nobel-díjas kutatás is megjelenik a tananyagban.

Az Európa-szerte legmodernebb raktárak létesítéséről ismert, belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező WLP (Weerts Logistics Park) és RaktárAD 2023-ban Vecsésen indította el harmadik magyarországi beruházását. A cégcsoport környezettudatos szellemben épülő logisztikai parkjában eddigi legnagyobb területet elfoglaló ügyfél a kanadai székhelyű Magna International Incorporation. A világ csaknem 30 országában jelen lévő autóalkatrész beszállító - a korszerű működési elvek és a fenntarthatóság előtérbe helyezése alapján is - közös nevezőre és ideális partnerre talált a WLP-RaktárAD csoportban. A belga – magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező RaktárAD és Weerts Logistics Park (WLP) vecsési beruházása november 8-án következő fázisba lépett. Ekkor került sor az építkezés legmagasabb pontjának felavatására, az úgynevezett Bokrétaavató ünnepségre.

Ami a pandémia előtt elképzelhetetlen volt, az mára valósággá vált. Hiába próbálják a munkáltatók alkalmazottaikat visszaterelni az irodába, a CBRE felmérése alapján az ezer főnél nagyobb cégek felében a heti 5-ből mindössze 2 napot járnak be az irodába. Heti 3-nál több napot pedig a vizsgált cégek mindössze 9 százalékánál dolgoznak bent az irodában. Ez a jelenség nemcsak Magyarországon, de a régió többi fővárosában is megfigyelhető, és a munkáltatók arra számítanak, hogy jöhet még növekedés.

Alig vagyunk túl az EPR rendszer első adatszolgáltatásán, de már is itt van a következő szabályozás: a kötelező visszaváltási rendszer, másnéven DRS rendszer. Az egész szabályozás célja, hogy pár éven belül Magyarország elérje a 90%-os visszaváltási arányt a PET-palackok területén. Számos kérdés merül fel a DRS rendszerrel kapcsolatban, így például többek között, hogy milyen termékekre terjed ki a szabályozás, kiket és milyen módon érint, illetve milyen viszonyban áll az EPR rendszerrel. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője, Barta Péter ismerteti a részleteket.

Az elmúlt években egymást érik az olyan globális krízisek, amelyek nagymértékben befolyásolták a vállalkozások működését. Kétségkívül akadtak nyertesei ezeknek a folyamatoknak, de a legtöbben kénytelenek voltak válság menedzsment üzemmódra átállni, hogy megelőzzék, vagy legalábbis csökkentsék a forgalom visszaesést és az ezzel járó esetleges veszteségeket.A vállalkozások menedzselésével foglalkozó Logosz cégcsoport ügyvezetőjét kérdeztük arról, hogy mik a tapasztalataik az ügyfélkörük vonatkozásában és milyen lehetőségeket látnak ebben az időszakban a vállalkozások támogatására.

A vendégek véleménye alapján a nagy kedvencek is felkerültek az új menüre. Már harmadik éve várja a budapesti Szék Restaurant & Bar azokat a vendégeket, akik vágynak a tradicionális erdélyi székely-magyar ízekre. Idén ősszel, a szokásos étlapfrissítésen a legnagyobb kedvencek mellé pár ízletes újdonság is felkerült.

A gazdasági nehézségekre hatékonyságnöveléssel, innovatív megoldásokkal reagáltak a digitális tartalomkészítők, és 2023-ban folytatódott a hazai e-kereskedelmi piac konszolidációja – derül ki a Marketing&Média kommunikációs szaklap elemzéséből. A magyar digitális piac legmeghatározóbb szakembereit rangsoroló toplista első helyére idén Bán Zoltánt, a Net Média társtulajdonos-vezérigazgatóját választotta a zsűri. Második az ismert hazai online piactereket vezető, több idei tranzakcióban is szerepet játszó Várkonyi Balázs lett, a dobogó harmadik fokára pedig Gulyás Márton, a Partizán alapító-főszerkesztője állhatott fel.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

More details
Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője