2026. június 8., hétfő - Medárd
Ahogy korábban is írtuk, a kormány a napokban bemutatta a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új törvénytervezetét, ami a korábbiakhoz képest új tartózkodási engedélyeket és vízumkategóriákat vezetne be. A tervezet nemzetgazdasági érdekekhez köti a tartózkodási jogosultság elnyerését, de ebbe az aranyvízumprogramokhoz hasonló vendégbefektetői kategória is beletartozna, vagyis azok előtt is nyitva állhat a letelepedési lehetőség, akik például helyi ingatlanokba vagy közalapítványokba fektetnek be. Az alábbiakban azt néztük meg, hogy az újabb programnak milyen hatása lehet a budapesti lakáspiacra nézve.
Az MNB lakásárindexe kilenc év után először fordult negatívba, a lakásárak 2023 második negyedévében éves szinten 0,8 százalékkal mérséklődtek. Ugyanakkor a harmadik negyedévben kismértékben újra emelkedés volt tapasztalható, a lakbérindexnél pedig kétszámjegyű növekedést tapasztalt a jegybank. A tranzakciók száma továbbra is alacsony, a reálbérek csökkenése alacsonyan tartja a fogyasztók bizalmát, így a keresletet is. A jegybank sokat vár a jövőre induló CSOK Plusztól, januártól jöhet a 10 százalékos önerő az első lakásvásárlóknak – írja a Bank360.hu.
Legutóbb a világjárvány alatt emelkedett ilyen csekély mértékben az új építésű vidéki ingatlanok átlagos négyzetméterára, de már olyan települések is vannak, ahol csökkennek az árak.
Az elmúlt évtizedben a házasságon alapulón családmodellt, amelyre a családi rendszer épült, egyre kevesebben választják követendő példaként. Az élettársi kapcsolatok számának növekedése a házasság rovására olyan társadalmi tendencia, amelyet az érintett országok jogalkotása aligha hagyhat figyelmen kívül. A magyar szabályozást dr. Hajdú Benedek, a HÍD Consulting Group jogi szakértője segítségével foglaljuk össze.
Hazai adatok szerint a tejcukor-érzékenység vagy más néven a laktóz intolerancia immár minden harmadik magyart érint. Nem csoda hát, hogy a hazai tejtermék-gyártók igyekeznek kiszolgálni a speciális étrendet követők igényeit is. Ma már egyre nagyobb a választék a laktózmentes élelmiszerek piacán is, ennek köszönhetően pedig a tejcukor-érzékenységben szenvedőknek sem kell lemondaniuk egy kis finomságról.
Városi körökben elterjedt az a nézet, hogy a mobiltelefonunk szereti a mézet. A méz alatt saját személyes adatainkat értve, amelyeket mobiltelefonunk és böngészőink gyűjtenek rólunk. Ám a mobilunk alapvetően nem azért gyűjti az adatokat, hogy eladjon neked dolgokat. Főleg nem a beszélgetéseinket hallgatja le, mint ahogy az városi legendaként terjed. Valójában sokkal rosszabb a helyzet.
A KSH adatai szerint az építőipari ágazat termelői árai több mint 17 százalékkal emelkedtek a második negyedévben: az áremelkedést elsősorban a költségek növekedése, ezen belül a munkabérek emelkedése és egyes építőanyagok drágulása okozta. Ezzel párhuzamosan Magyarországon soha nem látott mértékben nőhet a mobilházak iránti kereslet a közeljövőben.
A kínai BYD autógyártó megkezdte tisztán elektromos járművei értékesítését Magyarországon, a kelet-közép-európai régióban elsőként – közölte a gyártó. A járműveket már meg lehet rendelni, forgalmazásukat két partner kereskedő cég végzi: a Wallis Motor Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyitott bemutatótermet. A tervek szerint 2 éven belül legalább 20 kereskedésből álló hálózatot építenek ki.
New York állam beperelte a PepsiCo-t a Buffalo folyó műanyagszennyezése miatt, amely szennyezi a vizet és károsítja az élővilágot – olvasható a BBC News oldalán. A vád szerint a PepsiCo a probléma legnagyobb okozója a térségben. A vállalat szóvivője a BBC-nek elmondta, hogy „gondosan járnak el” a műanyaghasználat csökkentése érdekében.
Több szempontra is érdemes figyelni a gyerekek ajándékának kiválasztásakor. Minél közelebb a karácsony, annál nagyobb a pánik a szülőkben: milyen ajándékot válasszanak a gyerekeknek, minek örülnének a legjobban, mi lenne az a meglepetés, ami nem csak a szórakozásukat, de a fejlődésüket is szolgálja. Nehéz eligazodni a hatalmas kínálatban, néhány támpont azonban segíthet.
Új tudományos podcast-sorozatot indított a szentendrei Skanzen. A sorozat epizódjaiban a múzeum tudományos kutatói mesélnek kedvenc témáikról, és hozzák közel a hallgatókhoz a néprajz- és életmódkutatás világát. Beszélgetőtárs Lukács Zsolt rádiós műsorvezető. Hallgatni arany a Skanzent Spotify-on is!
Miközben idehaza a pékáru-hírek az albán pékségekről, és a velük versenyző, sokszor méregdrága kézműves sütödékről szólnak, addig az Egyesült Királyságban egy diszkontlánc hódította el az Év Pékáru Kiskereskedője díjat.
Az Eurostat adatai szerint a magyar munkavállalók feleannyian dolgoztak távmunkában tavaly mint az európai átlag, de régiós összevetésben sem népszerű ez a munkavégzési forma Magyarországon. Pedig nem okoz hatékonysági problémákat.
Ha könyv, nyomda, papír és oktatás tematikájú külföldi kiállításokon való részvételt terveznek, íme jöjjön egy nagyszerű összeállítás az Interpress Kiállítások Kft. jóvoltából.
"Good things come to those who wait…
2026. június 9–13. között a világ legjobb…
Piknikpléd a fűben, hűvös rosé a kézben…








