2026. június 8., hétfő - Medárd

A biztonságos közlekedés miatt átalakítják az Árpád híd egyik részét. Átalakítás kezdődik a budapesti Árpád hídnál, ugyanis új kerékpáros útvonalat alkotnak a Serfőző utca-Árpád fejedelem útja kereszteződése is a biztonságosabb közlekedés érdekében. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint az Árpád fejedelem útján új, egybefüggő kerékpározható útvonal jön létre a Germanus Gyula parktól a Szentlélek téren át egészen a Flórián térig. A már meglévő Duna menti kerékpáros útvonalhoz a Nagyszombat utcai, illetve a Szépvölgyi úti HÉV-átjárónál lehet majd csatlakozni.

Szeptember 28-án nyitotta meg hivatalosan kapuit a felújított ACADEMIA irodaház. Az ünnepség nyitóbeszédében Zeley Csaba, a ConvergenCE ügyvezetője kiemelten köszönte meg azoknak a meglévő bérlőknek a türelmét és együttműködését, akik a munkálatok alatt is az épületből látták el mindennapi feladataikat. A Kinstellar az épület legrégebbi bérlője.

Több új hotelberuházást jelentettek be idén nyáron és ősszel 2025-27-re a hazai ingatlanfejlesztők. De jövőre nem ezek, hanem az irodaházak szállodává alakítása, illetve a még több felújításé lehet a főszerep – állítja Takács Péter, a Newmark VLK Hungary ingatlan tanácsadó cég befektetési igazgatója.

Újabb hosszú távú bérleti szerződés került aláírásra a teljes körű fejlesztésen átesett ZenGardenben. A korszerű technológiai megoldásokat kínáló, remek lokációval rendelkező belbudai irodaház 1300 négyzetméterére kötött új megállapodást a ConvergenCE. Az új tranzakcióval az épület több, mint 90%-os telítettséget ért el.

Mikor várható érzékelhető fellendülés az ingatlanpiacon? Mit terveznek a befektetők? Normális-e, hogy akár egy év is eltelik egy bérlői szerződés aláírásáig és kell-e aggódni az üresedési ráta emelkedése miatt? – egy sor izgalmas kérdés, amelyekre Herédi Gábor, irodabérbeadásért felelős szenior tanácsadó, Szőke Viktória, irodabérbeadásért felelős tanácsadó, és Kiss Anna, a cég marketinges és ingatlanpiaci elemző munkatársa válaszolt.

Bővült az ICON Real Estate Management ügyfélköre és kezelt ingatlanjainak mennyisége. A property és facility management területeken jeleskedő cég újabb jelentős projektekben bizonyít, immáron frissült tevékenységi körrel

Új 5G alapú helymeghatározási szolgáltatást fejlesztett az Ericsson Magyarország Kft., a fejlesztés a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alapból több mint 497 millió forintos támogatáshoz jutott.

Egy vállalkozás hatékony működéséhez szükség van a vállalat szerződéseire és egyéb pénzügyi kötelezettségeire vonatkozó garanciákra. A Magyarországon még kevésbé ismert kezesi biztosítás, azaz bond előnye, hogy használatával jelentős tőke szabadul fel, nem csökken a hitelfelvételi kapacitás és jóval költséghatékonyabb is a bankgaranciákhoz képest. De hogyan is működik pontosan?

Lassan kezdetét veheti az ünnepi készülődés, az infláció és a jelenlegi gazdasági helyzet miatt a karácsonyi időszak idén azonban különösen sok kiadással járhat. Nem kivétel a drágulás alól a karácsonyfák ára sem, a kereskedők tapasztalatai szerint a piacon általános áremelkedés figyelhető meg 2023-ban. Idén a Nordmann fenyőfák méterára 9-10 ezer forint között mozog majd, míg az ezüst-és lucfenyők esetében 5-6 ezer, illetve 3-4 ezer forinttal kell kalkulálnunk méterenként.

Új, a magyar gazdaság fenntarthatóságának javítását célzó követelményeket támaszt a kormány egy friss, Semjén Zsolt által benyújtott törvénymódosítással, amely az uniós ESG-elvárásoknak való megfelelés miatt született. Az ESG ez elmúlt évek egyik fontos buzzwordje a politikában és a vállalatirányításban, lényege, hogy a különféle tevékenységeket úgy is értékeljük, megfelelnek-e bizonyos fenntarthatósági szempontoknak.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

More details
Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője