2026. június 8., hétfő - Medárd

Az Interact Analysis piackutató cég legfrissebb tanulmánya szerint a raktárautomatizálási megoldások iránti kereslet a 2023-as kihívásokkal teli évet követően 2024-ben ismét növekedő pályára áll, de az igazán nagy ugrásra csak az évtized második felében lehet számítani. A cég kutatói azt is előrevetítették, hogy a raktárautomatizálásból származó bevételek mennyivel emelkednek 2024-ben (jó hír, hogy fognak), majd 2025-től, amikortól éves szinten már két számjegyű növekedési ütemet lehet majd tapasztalni – állapította meg az adatokból a The Robot Report.

A mostani válság az ezredforduló előtti túlépítésben gyökerezik. Különösen Délen épültek olyan irodatornyok, amelyeknek sosem volt bérlőjük.

A CBRE legfrissebb jelentéséből kiderül: 2023-ban jelentősen változott az irodák iránti kereslet, egyre nagyobb ugyanis az igény a rugalmas munkavégzést támogató és a fenntarthatósági szempontoknak megfelelő irodákra. A jelentésből az is kiderül, hogy bár a nagyobb közép-európai piacokon már lecsengőben van az irodafejlesztési hullám, Budapest, a Baltikum és a Balkán ez alól még kivételt képez. Az AmCham Workspace and Facilities Management Committee ülésén szintén az ingatlanpiac és a fenntarthatósági szempontok egyre komolyabb kapcsolatáról számoltak be – olvashatjuk a Portfolio oldalán. A szakértők azt is hangsúlyozták, hogy a bérlők számára egy fontosabbak a zöld munkaterek és az ESG szempontok is. 

Életének 89. évében elhunyt Finta József építész, a nemzet művésze, Kossuth-, Ybl Miklós-, Steindl Imre- és Prima Primissa-díjas alkotó, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja, az Amerikai Építészeti Intézet tiszteletbeli tagja – tudatta hétfőn az MTI-vel a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).

A FRUIT LOGISTICA nemzetközi kiállításon Berlinben 100 ország 2600 kiállítója várja a 65 000 nemzetközi látogatót: termelőket, kereskedőket, értékesítési láncok képviselőit, valamint csomagolási és logisztikai szakembereket.

Egy balatonfőkajári férfi mobilszámát felhasználva akartak csalók a Microsoft nevében adatszerző programot telepíttetni a számítógépünkre. A hívószám-hamisításos visszaélések ellen egyelőre csak az éberségünk véd meg, a szabályozás és technika még nem.

Egészen szerencsésen alakul a 2024-es év a munkaszüneti napok szempontjából. Bár három ledolgozós szombattal is számolni kell az évben, sok hosszú hétvégének is örülhetünk: lesznek olyan hónapok, ahol kétszer is pihenőnapokkal toldhatjuk meg a hétvégét.

A tudásvagyon ma már elsöprő többséggel, mintegy 87 %-kal határozza meg a cégek vagyoni értékét. A materiális javak elenyésző kisebbségbe kerültek. A tudás világszerte a legnagyobb kinccsé vált az üzleti életben.

Milyen a jó társasjáték? Erre a kérdésre egészen biztosan más választ adna mindenki ma és adott volna 20-25 évvel ezelőtt. Más igényei voltak akkor egy gyereknek és más szórakoztatja ma a fiatalokat. Hogyan lehet mégis egy játékhoz leültetni több generációt?

2024. január 1-jével lezárult a magyar számviteli és adótanácsadói piac két meghatározó szereplőjének – a 25. születésnapját nemrég ünneplő WTS Klient és a Finacont – egyesülése. A közel 300 szakértővel és 4,5 milliárd forintos összesített árbevétellel rendelkező új cég WTS Klient Gazdasági Tanácsadó Kft. néven működik tovább.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

More details
Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője