2026. június 8., hétfő - Medárd

Az újévi fogadalmak egyik legnépszerűbb tétele a nyelvtanulás, ez azonban sok esetben az időhiányon, az anyagiakon vagy épp a nehezen követhető tananyagon hamar el is bukik. Egy magyar fejlesztésű applikációval azonban most térítésmentesen tudnak tanulni a KRÉTA fiókkal rendelkező magyar köznevelésben tanuló diákok, ráadásul a gyerekek is nagyon megszerették az alkalmazást a tesztidőszak alatt.

Nem kis feladat hullámvasútban is nyugodtan, kreatívan alkotni tudó, egységes, erős csapatot formálni és tartani. Covid, háború, infláció, recesszió, munkaerőhiány sújtotta éveken vagyunk túl. A változás- és alkalmazkodásképesség nagy igénybevételnek volt és van kitéve.Túlterhelt, ideges, egzisztenciális félelem uralta emberekből kell egy felfelé húzó, agilis csapatot építeni. Miközben a csapattagok gyorsan cserélődnek.

Az okosórák már eddig is nagy tudással rendelkeztek, a Fire-Boltt viszont most egy olyan készüléket dob piacra, ami akár egy telefont is helyettesíteni tud. Az okostelefonokat szinte egész nap nyomkodja mindenki. Belegondoltál már abba, mi lenne, ha nem kellene mindig a zsebedbe betenni és onnan előszedni? E gondolat mentén alkották meg a Wristphone készüléket, ami lényegében egy okosórába zsúfolt telefon lesz.

Tavaly év elején mindent elsöprő erővel kezdett terjedni a ChatGPT, és a többi generatív mesterséges intelligencia (AI). Először a szoftverfejlesztő cégek húztak hasznot belőle, majd más szektorok is felfedezték maguknak. A szakértők szerint 2024-ben tovább szélesedik azok köre, akik ügyesen élnek majd a generatív nyelvi modellek nyújtotta előnyökkel.

Az elsősorban a kiváló minőségű objektívjeiről ismert Zeiss egy igencsak érdekes megoldással készül a jövő héten kezdődő CES elektronikai kiállításra: a német vállalat egy olyan technológiáról rántja le a leplet Las Vegasban, ami állításuk szerint legalább olyan meghatározó lesz a holografikus kijelzők területén, mint amilyen a könyvnyomtatás feltalálása volt az írott szövegek szempontjából.

A betonról a legtöbb embernek egy nagy szürke tömeg, az ipari szerkezeti betonok jutnak eszébe, pedig rengeteg minden készülhet belőle: betonszövetből akár egyedi táskák és ruhák is. Már a rómaiak is előszeretettel alkalmazták ezt a speciális anyagot különböző építészeti és dizájn célokra, annak ellenére, hogy rossz hőszigeteléssel bír, ámbár időtálló és nagy a mechanikai szilárdsága. Mára pedig szuper otthoni stíluselemmé nőtte ki magát.

A válasz igen egyszerű. Néhány szakértői jótanács segíthet, hogy még nagyobb felhasználói élményhez juthass és jobban megértsd a légkondicionálók működési mechanizmusát. A hidegérzetnek ugyanis több okai is lehet, ám a Gree légkondiconálók műszaki szakértője azt is elárulja, mit tehetünk ellene, és hogyan fűthetünk minél hatékonyabban az otthonunkban klímával.

A mesterséges intelligencia üzleti célú használatára már Magyarországon is egyre több a példa, bár az MI megítélése korántsem egységes a vállalkozók és felhasználók körében. A Billingo online számlázó legújabb kutatásában a hazai vállalkozások mesterséges intelligencia-használati szokásainak, az MI-t övező félelmeknek és várakozásoknak járt utána.

Több 100 gyártó terméke, kedvezmények, ingyenes lakberendezői tanácsadás, megoldások, ötletek, előadások – minden egy helyen bútor, lámpa, lakástextil témában.

Burkolók, kivitelezők figyelem! Próbáljátok ki a legújabb szerszámokat és találkozzatok több 100 termékkel és márkával 3500 m2-en az Országos Burkolói Workshopon 2024. január 27-én a BOK Csarnokban.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

More details
Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője