2026. június 8., hétfő - Medárd

Szeretnéd megismerni a legújabb, leghatékonyabb marketingeszközöket, -technikákat, -megoldásokat?  Érdekel, melyek azok a marketing- és üzleti fogások, tippek,-trükkök, amelyekkel 2024-ben még stabilabbá teheted a cégedet? Szívesen ismerkednél hozzád hasonló marketingorintált, együttműködő cégvezetőkkel, szakmabeliekkel?

A CTP 2023 novemberében több mint 5 évre szóló bérleti szerződést kötött a HAPP cégcsoporttal majdnem 8000 négyzetméternyi területre a CTPark Budapest West BIA11 csarnokában.

A most már jól láthatóan ingatlanpiaci mélypontot jelentő 2023-as év után kilábalásra számíthatunk, mivel akad néhány olyan tényező, melyek segítik az ingatlanpiacot a felfelé vezető úton. Ezzel együtt lesz olyan szegmens, amelyben az árak is emelkedésnek indulhatnak.

3 évtized siker van mögöttük. Nagyot alkottak. De eljött a stafétaváltás ideje. A rendszerváltó magángazdaság úttörőinek ezekben az években már körmükre égett a feladat. A harmaduk azonban már profi módon megoldotta az utódlást. Megteremtette cége és családja biztonságos jövőjét akár 100 évre, generációkat átívelően is.

A turisztikai cégek várakozásai javultak decemberben – közölte a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felmérése alapján.

Az ugye elfogadott, hogy egy sziget kincset rejthet. Vagy egy hajóroncsban kínai porcelánokat találjon egy búvár. Vagy egy alaszkai horgász a csalisdoboz mellett egy negyed kilós aranyrögöt túrjon ki a csizmája sarkával. Ezek „általános”, avagy mindennapos leletek.

A világ vezető utazási showja csak B2B résztvevőknek! Kongresszus és kiállítás egyben, exkluzív találkozási pont egy előre kiválasztott beszerzői kör részére.

Jelentősen nőtt az érdeklődés az eladó lakóingatlanok iránt az idei év elején, ami részben az új lakástámogatásoknak köszönhető. A megemelkedett ingatlankeresések száma leginkább az új lakásoknál volt látványos, jóllehet még így is csak minden huszadik vásárló keresgél az új lakások között. Mindez nem véletlen, ugyanis az új lakások ára évek óta nem volt olyan drága a használtakhoz képest, mint a tavalyi évben.

A tavalyi év a nyaralópiac fekete éve volt, még a Balaton-parti víkendházak iránt is megcsappant a kereslet, a tulajdonosok egy jelentős része piacra dobta ingatlanát, mert a csúcson szeretett volna kiszállni az ingaltan-befektetéséből. Idei évi első ingatlanpiacikörképünkben most arra voltunk kíváncsiak, mire is számíthatunk 2024-ben a nyaralók és hétvégi házak tekintetében. A HelloVidék kérdéseire Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, valamint Benedikt Károly, Duna House PR és elemzési vezetője, valamint az Otthon Centrum válaszolt.

Jelentősen nőtt az eladó lakóingatlanok iránt a kereslet az idei év elején, részben az új lakástámogatásoknak köszönhetően. A CSOK Plusz ugyanakkor lépéskényszerbe hozhatja az újlakás-piac szereplőit is – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

Felkészülnek a webshopok: itt az online elállási gomb

More details
Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

Az építőipar rejtett költsége: amikor a rossz döntések a falakba épülnek

More details
Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

Élelmiszer-átrakóraktárral bővül a Dachser kecskeméti telephelye

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője