2026. június 9., kedd - Félix

Hiába repülnek magasan a kereskedelmi járatok, az Izrael felé tartó ballisztikus rakéták veszélyeztetnék a polgári repülőket. Emiatt életbe léptették azt a komoly protokollt, amikor a háborús légteret elkerülve a légitársaságok útvonal-módosítással tudják menedzselni járataikat. Ám a legtöbb esetben ez súlyos gazdasági károkat okoz a vállalatoknak – mondta az Economxnek Varga G. Gábor légiközlekedési szakértő.

A Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozója 2025. február 6-9. között várja az érdeklődőket a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

Idén is lesz PontyShow 2024. november 8-10. között Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Hogy miről szólt a PontyShow az elmúlt bő évtizedben? Az újdonságokról, az ajándékokról, a meglepetésekről, a folyamatos fejlődésről és persze a jutányos árakról, valamint a kiállítók és látogatók találkozásáról. A pontyhorgászatról, majd az utóbbi három évben már a pergetésről és a feederezésről is. Arról, ami nagyon sokunknak a horgászatot jelenti. Bizonyára egyetértünk, hogy erről lemondani nem lehet.

A Villányi Vörösbor Fesztivált, a villányi borvidék legnagyobb gasztronómiai rendezvényét, október első hétvégéjén, 2024. október 4-6. között rendezik meg a településen. Három napon keresztül, péntektől vasárnapig, a borospincéktől a Rendezvénytérig zajlanak majd az események, ahol a különböző zenei produkciók, hagyományőrző bemutatók és a szüreti felvonulás mellett kulturális és gasztronómiai csemegék is várják Villányban az érdeklődőket. A kínálatból természetesen a térség legjobb borai sem hiányozhatnak, melyekből kedvükre kóstolhatnak a Villányba látogatók.

A Tokaj-hegyaljai Szüreti Napok hazánk egyik legrégebbi szüreti eseménye, 1932 óta ünnepeljük. A szervezők a háromnapos ünnepre, október 4-e és 6-a között a „Fehér borok, színes kultúra” jegyében várják az érdeklődőket Tokajba. A Tokaj belvárosát érintő fejlesztések miatt a Tokaj Fesztiválkatlan ad otthont az idei Szüreti Napoknak, de a város számos pontján lesznek programok. Találkozzunk Tokajban!

X. Jubileumi Palotási Tortafesztivál 2024. október 12-én. Torták, sütemények és édes alkotások versenye. Családias légkörben zajló rendezvény, amely cukrászati bemutatókkal, színpadi produkciókkal vár mindenkit szeretettel! A versenyre mindenki nevezhet, amatőrök és cukrászok egyaránt.

Idén újra lesz ÉDES NAPOK BUDAPEST csokoládé és édességünnep 2024. október 11-13. között a Szent István Bazilika előtti téren. A budapesti Édes Napok, Perugia, Tübingen és Obidos után Európa 4. legnagyobb szabadtéri, édesség tematikájú rendezvénye. 

A Vingardium Borliget ősszel beköltözik a belvárosba! A Vingardium in the City várja a borrajongó közönséget október 5-én (szombaton) gyönyörű helyszínén, a Bálnában! Nem engedünk a hamisítatlan Vingardium életérzésből: BOR-ZENE-GASZTRO köré varázsoljuk a megszokott hangulatot, de egy picit új stílusban. 30 pincészet, finom falatok, gyönyörű kilátás és jó zene vár a látogatókra. Egy jeggyel minden kiállító pincészetnél kóstolhatsz. Ha már voltál Vingardiumon, akkor azért, ha még nem, akkor azért kötelező eljönnöd.

Mi a közös Berlinben, Stockholmban, New Yorkban és San Franciscóban? Az, hogy mindegyikük városvezetése azt gondolta, jó ötlet központilag belenyúlni az ingatlanpiac kereslet-kínálati folyamataiba, és a lakáspolitikai illetve a turizmusfejlesztési kérdéseket egy huszárvágással megoldani. Az eredmény: drasztikus csökkenés a kínálati oldalon, elrettentették a befektetőket, csökkent az ingatlanok piaci értéke, romlott a minősége, amely visszahatott a városok vonzerejére is. A fentebb felsorolt városok listája nem teljes, de Terézváros vezetése az Airbnb betiltásával ehhez a társasághoz csatlakozhat, és félő, hogy ez a folyamat magával ránthatja Budapest ingatlanpiacát is – véli egyre több turisztikai szakember.

Az év legnagyobb dobása az Aeroparkban, amikor a magyar járműgyártás legikonikusabb autóbuszai költöznek be két napra a ferihegyi repülőmúzeumba. Ezen a hétvégén mintegy 100 jármű mutatkozik be a találkozón. Élményutazás, nosztalgiarepülés, Ikarus-felvonulás, járműbemutató, motorindítás, szimulátor és egy seregnyi izgalmas program vár rád október első hétvégéjén az Aeroparkban! Ezen a hétvégén ismét több, mint 100 legendás jármű költözik az Aeroparkban látható történelmi repülőgépek közé. Két nap, ami a legismertebb magyar márkáról, az időutazásról, a nosztalgiázásról és az élményekről szól! 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője