2026. július 3., péntek - Kornél

Üzleti hírszerzés és biztonság

Rengeteg embert lehallgatnak, cégvezetők kerülhettek célkeresztbe

2024-09-04 3240

„Az ipari kémkedés valós és növekvő fenyegetést jelent az üzleti életben” – nyilatkozta az Indexnek Tóth Béla információbiztonsági szakember, aki ismertette legfrissebb kutatásukat is. A magyar irodák 8 százalékában feltehetően találnának lehallgatókészüléket, míg ez az arány külföldön mindössze 2-3 százalék. Lehallgatásra utaló nyom lehet akár az asztal alsó felületén lévő kétoldalú ragasztómaradék is - olvasható az index.hu-n megjelent cikkben,

 „Évente több tíz milliárd forintra tehető a veszteség, amelyet a lehallgatások okoznak a cégeknek” – mondta az Indexnek Tóth Béla információbiztonsági szakember. A Diracom adatai szerint az átvizsgálásokat követően a magyarországi irodák 8 százalékában találnak lehallgatókészüléket vagy lehallgatásra utaló nyomokat – ez az arány külföldön mindössze 2–3 százalék.

Ezek a cégek figyeljenek a leginkább

Ennél még drámaibb, hogy a cégvezetők töredéke gondolja, hogy az offline térben is szükséges az érzékeny adatok és információk védelme.

Lehallgatásra utaló nyom lehet egy asztal alsó felületén lévő kétoldalú ragasztómaradék, amit UV-fény alatt jól lehet látni. Ugyanakkor a határoló falfelület külső oldali sérülése – például falmikrofon felhelyezése miatt – is árulkodó nyom lehet

– mondta az Indexnek Tóth Béla, aki kifejtette, minden olyan személy, szervezet, vállalkozás potenciális célpont, amelynek vannak olyan információi, amelyek mások számára értékkel bírnak. Tender árazása, akvizíciós tervek, új piaci szegmensbe való belépés, új termék fejlesztése, gyártása, vagy éppen értékesítése is állhat a háttérben, ahogy személyes (kinevezés, átszervezés) vagy családi konfliktus (öröklés, vagyonfelosztás) is.

Derült már fény gyártási eljárás eltulajdonítására, és előfordult, hogy konkurens cég így jutott előnyhöz egy új termék bevezetésekor. „Találkoztunk olyan esettel, amikor egykori alkalmazottak hozzáfértek az informatikai rendszerhez, amivel félmilliárdos kárt okoztak volt cégüknek, azonban köthető lehallgatáshoz meghiúsult cégrészöröklés is.”

Ez valós fenyegetést jelent

„Ha egy cég 500 millió forint feletti éves árbevétellel rendelkezik, akkor már elérte a lehallgatás belépési küszöbét” – ismertette Tóth Béla. A legveszélyeztetettebb kategóriába a kutatás-fejlesztési tevékenységet végzők tartoznak. Ugyanakkor ezek a cégek árbevételük kevesebb mint 1 százalékát fordítják információvédelemre, pedig a legértékesebb információ piaci értékének 10 százalékáig érdemes nagyobb beruházásban gondolkodni.

A teljes cikk az index.hu oldalán olvasható >>

| Fotó: Phil Noble / PA Images / Getty Images)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

More details
Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Új vezetői struktúrával erősíti piaci pozícióját a Metrodom

More details
Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

Az AI átalakítja a kiskereskedelmi ingatlanpiacot, de nem úgy, ahogy sokan gondolnák

More details
Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

Új bolti élmény születik: az élelmiszer-outlet után ázsiai pop-up koncepcióval kísérletezik a Breier Csoport

More details
Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

Jelentős érdeklődés övezi a logisztikai képzéseket

More details
Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

More details