2026. május 18., hétfő - Erik

Nemsokára lehetővé válhat a teljes arcátültetés, ami felveti a kérdést, hogy mely esetek teszik valóban indokolttá a sebészeti beavatkozást.
Brit lapértesülés szerint az Európai Unió két éve titokban engedélyezte, hogy az Egyesült Államok "bûnözőket" szállítson európai "tranzitlétesítmények" érintésével.
A jó újságíró mindenhez ért. Amihez nem, ahhoz is. És ha valamihez még úgy sem, írni akkor is tud arról.

Gondolta volna, hogy a DNS-vizsgálat akár a nagyvárosokat elárasztó kutyaürülék tömegre is megoldást kínálhat? Elszántabbak már régóta homályba boruló bûntényekre is fényt deríthetnek segítségével? És persze végleg számûzhet egyes családi konfliktusokat?

A Szovjetunió vezette katonai szövetség egy, a NATO-val kialakuló konfliktusban kész lett volna nukleáris csapásokkal egész Európát megsemmisíteni – derül ki azokból az aktákból, amit Lengyelország nyilvánosságra hoz.

2005. november 16-án, a Benczúr Házban (Díszterem)
(1068 Budapest, Benczúr u. 27.)

Szrevező:
Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület

A rendezvény programja:

9.30 – 10.00            Érkezés, regisztráció
10.00 – 11.30          Köszöntő és bevezető gondolatok

                                Ma történt – Aktualitások az információvédelem területén
                                Dr. Ködmön István ügyvezető igazgató
                                Szenzor Gazdaságmérnöki Kft.
                                Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület alelnöke
                                   
                                 Új információvédelmi irányítási rendszer szabványok
                                 (II. rész) 
                                 Móricz Pál üzletfejlesztési igazgató
                                 Szenzor Gazdaságmérnöki Kft. 


                                 Tanúsítási tapasztalatok és változások 
                                 Stipkovits István információbiztonsági auditor
                                 SGS Hungária

11.30 – 12.00          Kávé szünet (kávé, üdítő, pogácsa, aprósütemény)

12.00 – 12.45          Internetszolgáltatás biztonságosan 
                                 A T-Online Magyarország BS7799 tanúsításának
                                 hiteles története, tanulságokkal
                                 Dzsacsovszki László (T-Online Magyarország Rt.)
                                 IT igazgatóhelyettes
 
                                 Dr. Peszleg Tibor (ORFK) – az előadás felkérés alatt
 
12.45 – 13.00           Kötetlen konzultáció

**************************

A  Szakmai fórum az ISACA Hungarian Chapter által támogatott rendezvény.
CISA szakemberek számára pontszerzési lehetőség.                 
A Szakmai fórum az IVSZ által támogatott szakmai rendezvény.


Részvételi szándékát elektronikus regisztrációval  jelezheti legkésőbb 2005. november 14-ig: www.hetpecset.hu.

Mi a fontosabb a hírszerzésben? Titkokat lopni, vagy nyilvános forrásokból kiszûrni az értékes információt? A terrorizmus elleni küzdelem újból kiélezi a régi dilemmát.
A külügyminiszter döntése alapján a tárca jelentést készít a 2001. szeptember 11. utáni napokban a washingtoni magyar nagykövetségről hazaküldött titkos táviratokról és azt elküldi a parlament külügyi bizottságának.
Amerikai útjáról kérdezte Nagy Gábor Tamás fideszes képviselő a miniszterelnököt. A politikus úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc állításával ellentétben nem George Bush hozta szóba és tartja számon a magyar-amerikai kapcsolatokban 2001. szeptember 11-e után bekövetkezett, vélt törést.
2005. november 8-án a Hotel Stadion konferenciatermében kerül sor a GE Securiy Nap biztonságtechnikai rendezvényre.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

Ami nem öl meg, exportképessé tesz: a magyar e-kereskedelem paradoxona

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
AI in Energy, 2026. május 27.

AI in Energy, 2026. május 27.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

Több tíz millió forintot dob ki évente az ablakon a cégek többsége

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője