Francia orvosok nemrég a világon elsőként hajtottak végre részleges arcátültetést, ami nemcsak tudományos, hanem jó néhány etikai problémát is felvetett. A sikeres sebészeti beavatkozás az orvosok és a szakmán kívüliek körében egyaránt heves vitákat indított el az identitás kérdéséről, az orvos-beteg kapcsolat mibenlétéről és a gyógyászat jövőjéről. Ezek a kérdések a közeljövőben egyre aktuálisabbak lesznek, hiszen a cleveland-i klinikán (Egyesült Államok) már keresik azokat a személyeket, akiken végrehajtható lenne a világ első teljes mértékû arcátültetése.

A francia orvosok által végrehajtott részleges arcátültetés etikai szempontból nézve kevésbé problémás, mint a Clevelandben tervezett beavatkozás. Ez utóbbi kapcsán már kérdésessé válik a személyes identitás jelentése, és az is, hogy mindez mennyiben változna meg, ha valaki teljesen új arcot kapna. Már a francia beavatkozás során is felmerültek ezek a kérdések, mivel a mûtét körül akad néhány tisztázatlan kérdés. Egy 38 éves asszonyról van szó, akinek nagymértékben szétroncsolódott az arca azt követően, hogy saját kutyája megtámadta. Fél évvel később a mûtéti beavatkozás során új orrot, ajkakat és állat kapott (a mûtétről szóló beszámoló itt olvasható). Azonban olyan hírek is napvilágot láttak, miszerint az asszonyt azt követően érte a baleset, hogy nyugtatók segítségével öngyilkosságot kísérelt meg. A donor pedig egy agyhalott személy volt, aki egyes feltételezések szerint azt követően esett kómába, hogy felakasztotta magát.

Ezek a körülmények a beteg mentális állapotával és a sebészeti beavatkozás etikájával kapcsolatos különféle kérdéseket vetnek fel. A mûtéthez szükség van a páciens beleegyezésére, ennek pedig az a feltétele, hogy a beteg tisztában legyen a beavatkozás kockázataival és a lehetséges alternatívákkal. Mindez megkívánja, hogy a tények ismeretében a beteg önálló döntéshozatalra legyen képes. A reményvesztett, öngyilkossági gondolatokkal foglalkozó betegek nyilvánvalóan nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek. Ezekben az esetekben semmit sem tudunk arról, hogy milyen változások mennének végbe a személy identitásában, és milyen egyéb veszélyekkel járna a beavatkozás.

A franciaországi mûtét kritikusai közül sokan vélekednek úgy, hogy az eljárást végző orvosok megsértettek néhányat a fentebb említett etikai alapelvek közül, mivel így elismerten ők az elsők, akik sikeresen hajtottak végre ilyen jellegû beavatkozást. "A csoport eddig semmilyen tudományos folyóiratban nem publikálta eredményeit, ezzel szemben a hagyományos médiában nagy visszhangot kapott a mûtét. Ez alapjaiban kérdőjelezi meg a beavatkozás szakmai hitelességét, inkább a hírnév utáni vágyról lehet szó" – mondta Dr. David Arnold, a Miami Egyetem orvosi karának fül-orr-gégészettel, valamint fej-nyaki sebészettel foglalkozó kutatója. A mûtétet végző sebészek viszont a New York Times által szervezett sajtótájékoztatón határozottan cáfolták a felmerült aggályokat: "Orvosok vagyunk, és egy olyan betegnek segítettünk visszanyerni arcának épségét, akinél a hagyományos sebészeti eljárásokat nem lehetett alkalmazni" – mondta Jean-Michel Dubernard, a transzplantációt végző csoport egyik vezetője. Dubernard orvosi hivatása mellett politikusként is tevékenykedik, és már korábban ismertséget szerzett magának egy hasonló mûtéttel. Ennek során a korábban börtönviselt Clint Hallam kapott új kezet, amelyet később amputálni kellett, mivel Hallam nem tartotta be az orvosok utasításait. "Az ehhez hasonló esetekben teljesen le kell gyengíteni a beteg immunrendszerét. Ez az egyik fő oka, amiért nem tartom biztonságosnak az ilyen eljárásokat" – mondta Arnold. Ezen kívül sem az arcátültetés, sem egy új kéz transzplantációja nem tartoznak az életmentő beavatkozások közé, mint amilyen például egy új vese, tüdő vagy szív beültetése lenne. A fentiekhez hasonló kételyek miatt a francia nemzeti etikai tanácsadó testület ellenzi az arctranszplantációt, bár a francia szabályozás mindemellett mégis lehetővé teszi a részleges arcátültetés végrehajtását. A cleveland-i klinika orvosai pedig több mint egy éve várnak a mûtéthez szükséges engedélyre. Becsléseik szerint jelenleg tizenkét olyan személy van, akiknek súlyos arcsérülése indokolttá tenné az arc teljes transzplantációját.

További különbség más szervek transzplantációjához képest, hogy az arc a személyiség integráns része, mivel ezen keresztül ismernek fel minket, és alapvető információkat közvetít rólunk a külvilág felé. A súlyos arcsérüléssel élőknél az öngyilkossági kísérletek aránya több mint négyszerese a hagyományos népességben mérhetőnél, emellett az arc deformáltsága jelentősen rontja az életminőséget. Ennek ellenére általános orvosi vélemény, hogy az arc teljes átültetését csak a legindokoltabb esetben lenne célszerû megpróbálni, vagyis ha tényleg nem lehetséges más megoldás.

(Origo)