2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) az emlékezetes székháztámadás óta összesen 84 panasz érkezett, ebből 24 az MTV valamelyik mûsorát kifogásolta. Az érdemben elbírált panaszok közül 21 a kiegyensúlyozott tájékoztatással volt kapcsolatos – mondta lapunknak Gondos Gabriella, az ORTT Panaszbizottságának soros ...

A legújabb ötlet, hogy egy cég blognak álcázza legújabb kínálatát. Ez ugyan kimeríti a rejtett reklám fogalmát és mint ilyen, törvénytelen, de azért egészen nagyágyúk is próbálkoznak vele. A reklámszakemberek fantáziája kimeríthetetlen, és egy-egy termék eladásáért minden legális és sokszor illegális módszert latba ...

Az iráni rendőrség kilátásba helyezte, hogy januártól többé nem ad forgalmi engedélyt a Peugeot 405-ös gépkocsi Iránban gyártott változata számára, mert az utóbbi hónapokban az üzemanyag-vezeték meghibásodása következtében e típusból mintegy száz gyulladt ki menet közben, tucatnyi ember halálát okozva. Az Iran Khodro cég ...

Tapasztalataim szerint év végén két dolog körül járnak a vezetők gondolatai: a múló év lezárásán, és a következő év tervezésén. Az idei évben azonban, mintha ez utóbbi a gazdasági megszorítások miatt fájdalmasabb lenne: mást sem olvasni a hírekben, minthogy milyen plusz terhekkel kell megbarátkozniuk a vállalkozásoknak.

Nyugat-Európában fokozatosan megszünteti és Magyarországra telepíti szervizközpontját, majd a termelés egy részét is a döntően felsőkategóriás háztartási gépeket, főként vasalókat gyártó svájci Laurastar SA - erősítette meg a Napi Gazdaság információit Oliver J. Vavasseur, a cég üzletág-igazgatója. A világ több ...

Ismét bővült a memóriaárak rögzítése miatt elítélt egykori és jelenlegi vállalati vezetők köre, ezúttal a Samsung egyik részlegének elnökével. A férfi részt vett a korábbi egyeztetéseken, emiatt vonulhat most börtönbe. Az amerikai igazságügyi minisztérium alapos munkát végez: már októberben jelezték, hogy a vizsgálatok legújabb fejezetében ...

A Websence internetes biztonsági cég a héten olyan jelszócsenő számítógépes vírusról számolt be, mely a közkedvelt Skype VoIP-szoftver segítségével terjed a világhálón. A trójai a Skype Chat szöveges alapú azonnali üzenetküldő eszközön próbálja meg rászedni a címzettet, hogy töltse le az sp.exe nevû állományt. Amennyiben ...

A testület azt szeretné elérni, hogy a német szövetségi tartományokban dolgozó adatvédelmi biztosok két hónapon belül kerüljenek ki a különböző hivatalok szervezetéből és váljanak teljesen függetlenné. Ellenkező esetben az EB az ügyben az Európai Bírósághoz fordul. A problémát Patrick Breyer jogász és ...

A billentyûzetek előszeretettel gyûjtik össze a szennyeződéseket, ezt a problémát mindenki különböző módon igyekszik megoldani. A szakemberek szerint  egy vécéülőke gyakran higiénikusabb, mint egy billentyûzet. Ezzel a megállapítással elsőre talán vitába lehetne szállni, ám ha jobban belegondolunk, van valóságalapja. Sokan esznek ...

A Trend Micro közzétette a 2006. évi internetes biztonsági fenyegetésekről szóló jelentését és a 2007-re vonatkozó előrejelzését. A TrendLabs által összegyûjtött adatok és elemzésük azt mutatja, hogy 2006-ban is a szervezett bûnözés állt a személyazonosság-lopások, a vállalati kémkedés és zsarolás  ...

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

Valakinek hiányzik az autója – és lehet, hogy épp ott áll egy parkolóban

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

Experience economy formálhatja át a belvárosi pincehelyiségek piacát

More details
Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

Hamisítás: az EU-ban a dizájn határozza meg a fogyasztók választását

More details
Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

Új rekreációs és közösségi sziget jön létre Újbuda kertvárosi részén

More details
Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

Hatékonysági fordulatra kényszerülnek a raktárak

More details
Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

Elérte legmagasabb pontját a XIII. kerületi Le Jardin második üteme

More details
Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

Több mint 400 négyzetméteren bővült a Millennium Gardens szolgáltatási kínálata

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője