2026. április 8., szerda - Dénes

Az már biztos, hogy a MÁV ÁBE ügyfelei egy másik biztosítótársasághoz kerülnek, de nem kell aggódniuk, év végéig ugyanazt a kötelező díjat fizetik majd, mint eddig. Azt, hogy 150 vagy 200 ezer ügyfél „átadásáról” van-e szó, a felügyelet próbálja kideríteni.

Bokros Lajos szerint annak érdekében, hogy a következő évtized már ne bizonyuljon elvesztegetettnek az ország számára, egy-egy reformkérdésben sürgősen politikai megegyezésre van szükség. A Közép-európai Egyetem (CEU) professzora és vezérigazgatója a Pénzügyi csúcstalálkozó...

Mintegy 750 millió forintnyi adócsalással gyanúsítják azt a magyar állampolgárt és három társát, akik egy szlovák bejegyzésû cégen keresztül vásároltak kristálycukrot azzal a feltétellel, hogy az árut külföldre szállítják, de a terméket itthon értékesítették az áfa megfizetése nélkül...

Jelentősen visszaesett a Lidl német élelmiszerkereskedelmi diszkontlánc forgalma azóta, hogy a múlt hónap végén kiderült: a cég számos üzletében kamerákkal figyelték meg az alkalmazottakat, és biztonsági cégek bevonásával kémkedtek a dolgozók után. Az Aldi után második legnagyobb német diszkontláncot, a Lidlt is birtokló...

Pocsék állapotban van a magyar dolgozók többsége mind a lelki, mint a testi egészségüket illetően – vélik szakemberek. A hatóságok ennek javítása érdekében felmérik, hogy a munkaadók mennyire figyelnek a pszichoszociális kockázati tényezők kezelésére. Bírságolás és szankcionálás helyett azonban a megelőzésre helyeznék a hangsúlyt.

Korszerû, alig egyéves konyhájától és lízingelt autóflottájától is megválni kényszerült a fizetési nehézségekkel küzdő Food Express, amely ellen Schobert Norbert cége felszámolási eljárást kezdeményezett. A háttérben szcientológus kapcsolatok is húzódhatnak.

Négy embert, a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) egymilliárdos sikkasztási ügye miatt őrizetbe vett férfit, köztük a biztosító első emberét helyezte előzetes letartóztatásba vasárnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság; két további gyanúsítottnak a házi őrizetét rendelték el.

Már hat ember, köztük a cég első embere van őrizetben a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) sikkasztási ügye miatt – közölte Sipos Jenő, a Vám és Pénzügyőrség szóvivője. Õk mintegy egymilliárd forintot juttathattak saját bankszámláikra a káresetekre elkülönített pénzből.

Csak azért nem ragadták még magukhoz a cyberterroristák a világ országainak villamosenergia-hálózatát, mert nem érdekelte őket a lehetőség vagy nem fizették meg őket eléggé - szûrhető le a konklúzió Ira Winkler amerikai biztonságtechnikai szakértő nemrégi előadásából. Saját tesztje alapján egy...

Jelentős módosításokat fogalmazott meg az Európai Unió a webes keresőszolgáltatások személyi adatkezelésével kapcsolatban. Ennek értelmében az eddig igen hosszú ideig tárolt, személyes információkat a szolgáltatóknak törölniük kellene. A nagy keresők azzal védekeznek, ők rendkívüli...

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Ha menni kell – magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

More details
Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

Kevesebb szövegből ad pontosabb választ az AI?

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője