2025. augusztus 3., vasárnap - Hermina
Magyarországra is megérkeztek a spamek, amelyek látszólag a CNN-től származnak, és kártékony kódot terjesztenek.A múlt hét közepén kezdtek világszerte nagy mennyiségben felbukkanni azok a kéretlen elektronikus levelek, amelyek meghamísított CNN emailként érkeztek meg a postafiókokba. Méghozzá meglehetősen komoly mennyiségben.
A sereghajtó Kecskemét mellett több városban is mérséklik a helyi iparûzési adót. A cél a nagybefektetők megnyerése, de a kisvállalkozók is profitálnak majd a kedvezőbb adóklímából. A jogellenesen csökkentőket a Közigazgatási Hivatal felelősségre vonja. A helyi iparûzési adó (hipa) törvényben meghatározott...
Adidas és a Hennes & Mauritz már jelezte: Kína túl messze van, az egekbe szökő olajárak nyomán dráguló szállítás miatt a cégek az ottani kapacitásaikat részben vagy egészben máshová telepítik. Ez azonban nem von le túl sokat a távol-keleti ország tőkevonzó értékéből. A nemzetközi...
A közelmúltban történt bankautomata-robbantások után ellátogattunk egy ATM-gyárba és utánajártunk, hogy milyen trükkös módszerekkel pályáznak a pénzünkre modern életünk útonállói. Idén tavasszal több helyen is, Vácott és Fót belvárosában is robbantással jutottak hozzá a pénzhez, a....
A magyarországi szolgáltató és kereskedő cégek egy része is szeretne profitálni a ma délutáni megnyitóval hivatalosan is megkezdődő pekingi olimpiai játékokból. Nemcsak a hivatalos szponzorai próbálnak minél több bőrt lehúzni az eseményről, az egyes csapatok, sportolók támogatói, sőt a ...
Súlyos pénzhiánnyal küszködik az egykori auschwitz-birkenaui náci koncentrációs, megsemmisítő tábor területén létesített emlékhely. Jaroslaw Mensfelt, a múzeum szóvivője szerint külföldi segítség nélkül Lengyelországnak problémái lehetnek az emlékhely fenntartásával.Az emlékhely igazgatója...
Egy Dohány utcai klubban több mint 400 ezer forintot akartak kifizettetni három turistával néhány italért. A csaló vendéglátós helyek többsége a szervezett bûnözés kezében van, ezért a civilek félnek vizsgálódni. Az amerikai nagykövetség listája árulkodó. Kisebb átverésekkel azonban sajnos sok helyen találkoznak a vendégek.
Szereposztó dívány, rokonok protezsálása, a „hátszéllel” rendelkezők fokozott anyagi elismerése – tagadott, de létező jelenségek a munka világában. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság viszont alig indít eljárásokat ilyen típusú ügyekben.Lefeküdni egy pozícióért? Ilyen is van - mondja Gyöngyi, aki...
Cégnyilvántartás szerint már szerb állampolgár az APEH-nak több mint egymilliárd forinttal tartozó, szegedi székhelyû TREND-ABAKUSZ kft. tulajdonosa – derítette ki a Délmagyar.A szabadkai férfi azt mondta, ő nem vette meg a céget, visszaéltek az adataival. A magánszemélyek adóadósság...
A Brixxon a sógorokat választja elektromos autójának gyártásához, míg a TZ-ELMA jármûvei Kecskemétre, Nyíregyházára vagy Székesfehérvárra gördülhetnek.A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt Ausztriában indítja be saját fejlesztésû elektromos autójának gyártását a Brixxon...
Több régióra kiterjedő, mintegy 30 millió forint értékû személyi jövedelemadó (szja) csalást leplezett le a Vám- és Pénzügyőrség (VP), valamint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). Vankó László, az APEH bûnügyi szakreferense és Dávid Róbert, a VP Észak-alföldi Regionális Nyomozó...
Lehetséges, hogy az Erste Bank felvásárlásra határozza el magát Magyarországon, de Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában és Romániában nem tervez terjeszkedést, mert ezekben az országokban a piaci részaránya már elég nagy - idézte az osztrák bankcsoport vezérigazgatója...
Minden második német cég valamilyen bûncselekmény áldozatává vált az elmúlt két év folyamán – az elképesztő adat a Pricewater-houseCoopers (PwC) felméréséből származik, amely 1116 vállalat megkérdezésén alapul.Minden második német cég valamilyen bûncselekmény áldozatává...
A Colliers szakértői áttekintették az idei év…
2025-ben tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre a Természet…
Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA)…