2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Egy új világot mutatok meg Neked! Boldogságodhoz, egészségedhez minden út rajtad keresztül vezet. A tartós fogyás ismereteinek elméleti és gyakorlati elsajátítása, diplomás táplálkozási – és testkultúra szakértő irányításával a DUNA RESIDENCE-ben. Az eredmény: fiatalság megőrzése, az öregedés késleltetése, egészséges, aktív, minőségi élet!

A CBRE immár második alkalommal nyerte el a Euromoney „Legjobb globális ingatlan-tanácsadó” díját. A CBRE az egyetlen tanácsadó, amelyik két egymást követő évben elnyerte ezt a megbecsülést, amit egyébként a díj 2005-ös megalapítása óta hatodik alkalommal szerzett meg. A CBRE budapesti irodája pedig mind az összes kategóriában a legjobbnak bizonyult - értesült az OGH Hírügynökség.

2013. szeptember 19-től új fejezet kezdődik a budapesti ÁRKÁD életében. Márciusban megnyitott az ÁRKÁD2 Bevásárlóközpont és ezzel párhuzamosan illetve ezt követően óriási átalakításokra került sor a 2002-ben átadott eredeti ÁRKÁD épületrészben. Kiépült mindhárom szinten a 2 épületet összekötő végleges sétáló utca és kialakításra...

Átláthatóság és üzleti titok – e két kulcsfogalom között egyensúlyozva kell a cégvezetőnek eldöntenie, melyik partnerével milyen információt oszt meg vállalatáról. Mit kell tudnia a munkatársaknak, üzletfeleknek, a banknak vagy éppen az újságírónak? És mit nem? Minden vállalat körül kirajzolódik az érdekeltek köre, ami tulajdonképpen egy hálózat.

Magyarországon Újbudán mutatkozik be az áruházlánc új, XXL-koncepciója.  Európa vezető állateledel és felszerelés üzletlánca a CBRE támogatásával nyitja meg új, „XXL” koncepcióra épülő első áruházát az Új Buda Centerben - tudta meg az OGH Hírügynökség Koroknai Szabolcstól, a CBRE kiskereskedelmi részlegének vezető tanácsadójától.

2013-ban megmozdul az Andrássy út ingatlanpiaca: számos új cég jelent meg a kiskereskedelemben, rendeződni látszik az egykori Balettintézet épületének sorsa és egyre több cég választja székhelynek a klasszikus bérpalotákat – tudta meg az OGH Hírügynökség a CBRE gyorsjelentéséből.

"Rengeteg információ érkezik be hozzánk arról, hogy esetleg árulók vannak az államigazgatásban vagy akár a saját embereink között - ezek vagy igazak vagy nem, ezt nem az én tisztem ezt eldönteni. Ha hivatalból tudomásunkra jut, hogy valaki az állományunkból vagy az államigazgatásból az ön szavaival élve "súg az ellenségnek", egyet tehetünk, értesítjük a Nemzeti Védelmi Szolgálatot" - mondta a napi.hu-nak adott interjújában Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese.

Ne legyen babonás! Nem éri meg! Minden hónap 13-án 13 % kedvezményt adunk a Hotel Benczúrban normál árainkból. Ajánlatunk érvényes a visszavonásig. Foglalás: kizárólag e-mail-ben az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen "Babona akció" megjelölésével.

A napokban feltárt óriási gazdasági bűncselekmény-sorozat egy egri cégtemetőből nőtte ki magát. Gyakori, hogy egy címen sok cég jelenik meg, mert tulajdonosaik szeretnék cégüket távol tartani tényleges és ellenőrizhető ingatlanaiktól. Van olyan cím Budapesten, a Podmaniczky utcában, amelyet több mint 1800 cég választott székhelyül az elmúlt három évben.

A Supair-Lux elnevezésű berendezés molekulaszinten szedi össze a levegőből a szennyeződést. A légszűrő nemcsak a füstöt, hanem az aeroszol- és illatanyagokat is összegyűjti, ahogy a dízelkorom mikroszemcséit is. „Az eszköz teljesítményfelvétele a levegő szennyezettségének függvényében változik.

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője