2025. július 10., csütörtök - Amália

Archívum

Fotópályázatból alapítványi támogatás

2015-11-02 193

A közelmúltban zárult le az Eston International által szervezett „EstOn the Top” fotópályázat, melyre budapesti látképekkel lehetett benevezni. Az ingatlan tanácsadó cég munkatársai munkájukból adódóan napi szinten járják be Budapest magas épületeit, ahonnan az ott dolgozók akár különleges városi panorámában is gyönyörködhetnek.

Az épületek egyedi adottságai kapcsán az Eston új kreatív ötlettel állt elő: nyilvános fotópályázatot hirdetett. A pályázaton számos fotós vett részt – profi és amatőr egyaránt. A legszebb képek nagy méretben a Bank Center irodaházban kerültek kiállításra.

Salamon Adorján, az Eston elnök vezérigazgatója az OGH hírügynökségnek elmondta: „A fotópályázat ötlete egy házon belüli egyeztetés során született meg, és a főbb rendezési elvek kigondolásakor már tudtuk, hogy képesek leszünk sok ember kreativitását megmozgatni. A pályázat és az elkészült alkotásokat bemutató kiállítás egyaránt népszerű volt, még most is számos pozitív visszajelzést kapok. A képek értékesítéséből befolyt összeggel a Szent Márton Gyermekmentő Alapítványt támogattuk – ez utóbbi már több éves hagyomány számunkra.” A cégvezető hozzátette: „Ezúton szeretném kifejezni köszönetemet a Bank Center irodaház menedzsmentjének, akik az I. EstOn the Top Fotópályázat megvalósításában támogattak minket, biztosították a helyszínt a rendezvény megtartásához, illetve 24 kép megvásárlásával segítettek a Szent Márton Gyermekmentő Alapítvány támogatásában.”

Az ingatlantanácsadó cég által szervezett fotópályázatra 194 pályázótól közel 900 fénykép érkezett. Két kategóriában – általános és irodaház kilátás – hirdettek győzteseket. A zsűri Elekes Márta képét ítélte a legjobbnak, az Év Iroda Panorámája díjat pedig az Uniqua Plaza vitte el.

(Forrás: Eston)

 


Háttér-információ:

A 2015-ben már 22 éves fennállását ünneplő Eston International teljes körű megoldásokat kínál ügyfeleinek az üzleti ingatlanok valamennyi területén. Az Eston közvetítői, értékelői és tanácsadói tevékenysége mellett 2012-től már integrált ingatlanüzemeltetési szolgáltatást is kínál; tevékenységi területe a kereskedelmi ingatlanok valamennyi részpiacára kiterjed az irodáktól a raktározási ingatlanokig, az üzlethelyiségektől a fejlesztési és befektetési célú ingatlanokig. Az Eston a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) és a Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fórumának (BRF) tagja; szakmai elismerései mellett (az „Év Ingatlanforgalmazója”, „Best Cerean”, az „Év Ingatlanértékelője” és a BBJ által adományozott „Legjobb ingatlan-tanácsadó”) 2014-ben ötödik alkalommal díjazták a „Business Superbrands” címmel.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

More details
Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

Kékszalag Balatonfüred, 2025. július 10-12.

More details
Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

Újabb luxusmárkát érintő támadás: súlyos ügy a Louis Vuitton-nál

More details
Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

Kékvillogós járműcsodák költöznek az Aeroparkba, 2025. július 19.

More details
Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

Rozé, Rizling és Jazz Fesztivál, 2025. július 7-13.

More details
VeszprémFest, 2025. július 8-12.

VeszprémFest, 2025. július 8-12.

More details
Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

Új lendületben a közép- és kelet-európai ipari-logisztikai piac

More details
A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

A hibrid munkavállalók nagyobb rugalmasságot és kevesebb irodai napot szeretnének

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője