2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Jó ütemben haladnak a fővárosi nagyberuházások - ismertette az InfoRádió Aréna című műsorában Fürjes Balázs a fővárosi nagyberuházásokért felelős kormánybiztos. Fürjes ígéretet tett arra, hogy épülni fog egy nagyjából ötezer férőhelyes, új budapesti konferencia-központ, amelynek köszönhetően a magyar főváros egyike lehet az öt - konferencia-turizmus szempontjából - legkedveltebb úti célnak a világon.

Ha jön a tavasz, irány a Vasúttörténeti Park! Április 11-13-ig látványossággal telnek meg a mozdony fűtőházak és a park teljes területe. Az „Oldtimerek Hétvégéje”-re valóságos vidámparkot varázsolunk a Vasúttörténeti Parkból!

Januártól a termék forgalmazása céljából szervezett utazást vagy rendezvényt a kereskedő köteles lesz bejelenteni - az erről szóló kormányrendelet a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már most készülhet arra, hogy 2014. július 1-től új szabályok szerint dolgozik, a Versenytörvényt ugyanis nemrégiben módosította a parlament. Részletesen szabályozzák: ki és hogyan férhet hozzá az iratokhoz, közöttük azokhoz, amelyeket üzleti titoknak minősítenek.

Az idei év jó hírrel indult a lakáshitelek piacán: január elsejével pozitívan változtak az állami kamattámogatott hitelek feltételei, az év elején látott új lakáshitel kihelyezési volumen megduplázódott az év harmadik negyedévére, illetve az év végén a csökkenő alapkamat miatt a lakáshitelek kamatai is egyre mélyebbre süllyedtek.

A közelmúltban átadott Szent István tér (Főtér) díszvilágításának felkapcsolása nem csak a karácsonyi vásárra, hanem a város főterének két éve zajló rekonstrukciójára is feltette a koronát Békéscsabán. Vantara Gyula polgármester az adventi vásár és a tér ünnepélyes átadása kapcsán emlékeztetett rá, hogy a közel kétmilliárd forintos projekt megvalósításával a tér végre olyan lett, mint a száz évvel ezelőtti képeslapokon.

Lakatos Zsófiát, a Hill+Knowlton Strategies ügyvezetőjét választotta elnökéül a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) közgyűlése. A tízfős elnökség tagjai közül mindössze négyen töltöttek be funkciót a korábbi ciklusban is, hatan pedig teljesen újak - értesült az OGH Hírügynökség.

Az ezredforduló évéig zuhant vissza az ingatlanfejlesztési piac 2013-as volumene. Kínálati a piac és sok bedőlt projekt is gazdára vár – így jellemzi az évet az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK). A beinduló gazdasági növekedés azonban változást hozhat, még ha nem is 2014-ben, hanem hosszabb távon.

Sofitel Budapest Chain Bridge - Budapest, Hungary

"A Duna-parti elegáns Sofitel Budapest Chain Bridge Hotel fontos célja volt, hogy nemcsak energiaköltségét kívánta csökkenteni, hanem az Accor szállodalánc filozófiájának megfelelően a korszerűsítés után az energiafogyasztással összefüggésben okozott környezeti terhelést is. A projekt előzményeképpen néhány kisebb világításcserét hajtottunk végre, melyeknek elsősorban dekorációs és látványszerepe volt" - idézte fel Nagy Zsolt, a Hungaro Lux Light Kft. ügyvezető igazgatója a projekt részleteit az OGH Hírügynökség kérdésére.

A lakáspiaci árak 20 százalékkal csökkentek 2008 óta;ez komoly veszteség, főleg ha ezt a saját, valószínűleg legnagyobb vagyontárgyát jelentő  ingatlanra kell realizálni. Nem meglepő, hogy a lehető legmagasabb, de még piacképes ár megtalálása az egyik legnehezebb része az ingatlan értékesítésnek, amit a magánszemélyek nagyon gyakran el is vétenek - hívja fel a figyelmet az Otthon Centrum abban az összeállításban, amelyet az OGH Hírügynökséghez eljuttatott.

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője