2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Szeretettel várnak minden érdeklődőt  2015. március 8-án 16 órától Lázár András festőművész kiállításmegnyitójára a Hotel Benczúrba. A kiállítást megnyitja: Bokori László, Herényi Károly és Straub Dezső. A kiállítás megtekinthető: 2015. márciusában a szálloda halljában.

Egyre rövidebbé válik az elektronikai eszközök élettartama, derül ki egy német környezetvédelmi szervezet megbízásából készült tanulmányból, amit a termékek tervezett elavulásával kapcsolatban készítettek. A német Öko-Institut kutatóinak segítségével az elektronikai eszközök vásárlásával kapcsolatos szokásokat vizsgálták.

Rendőrségi nyomozás indult az Elios Innovatív Zrt. által elnyert négy közbeszerzés ügyében. A cég Tiborcz István tulajdonában van. Az LMP tavaly decemberben tett feljelentést, mert úgy vélték, győzelmeit lejtős pályán szerezte a cég: négy tender kiírásában közreműködött Tiborcz István üzlettársa, akinek ráadásul közben az Elios Zrt.-ben is érdekeltsége volt.

Magyarországon nem tisztul az üzleti élet, miközben például Lengyelország és Románia javulást tud felmutatni - írja a hvg.hu. Az Ernst & Young (EY) tanácsadócég felmérésének most publikált adatai egyértelműen azt mutatják, hogy a magyar vállalatvezetők nem akarnak, vagy nem képesek szembenézni a korrupcióval.

A Századvég és Habony Árpád bábáskodásával alapítana új hetilapot Orbán Viktor és köre – írja a Népszava, a napilap szerint egy Heti Válaszhoz hasonló, de annál kormánybarátabb hangvételű lapot terveznek.

thema-1024x768Felkerült a NAV végrehajtás alatt álló cégek listájára Vitézy Tamás jobboldali milliárdos több mint egy évtizedig működő ingyenes újságjának kiadója. A Fideszt és az Orbán-kormányt támogató Helyi Téma fénykorában 1,2 milliárdos árbevételt produkált, és önálló mutációval jelent meg Budapest összes kerületében, valamint 20 vidéki városban. A nagy adósságokat görgető lap februárban nem jelenik meg. Vitézy szerint azonban nincs szó megszűnésről.

A zöld minősítéssel rendelkező irodaterület nagysága 2014-ben is jelentős mértékben nőtt, így mára arányuk a teljes modern budapesti állományon belül több mint 23%. Figyelembe véve a jelenleg is minősítés alatt álló területek nagyságát, az arány év végére eléri majd a 30%-ot is – mondta Szircsák Nobert, a Colliers International zöld minősítési üzletágának vezető tanácsadója a cég zöld épület minősítésekről szóló, éves piaci jelentésének kiadása kapcsán.

kepLepje meg szeretteit egy tartalmas budapesti pihenéssel, és éljék át együtt a főváros különleges téli hangulatát! Budapest télen is gyönyörű! Tekintse meg Kedvezményes csomagajánlatunkat 2 fő részére.

kep

4 éjszaka szállás 3 éjszaka áráért a Hotel Benczúrban! Minden negyedik éjszaka ajándék! Télen is kell egy kis kikapcsolódás. Eljött a városlátogatás időszaka. Budapest rengeteg programmal, kiállítással, fesztivállal várja a turistákat. A szállás kedvezményen felül egyszeri ingyen belépőt biztosítunk a Gellért, a Rudas és a Lukács Fürdők valamelyikébe.

A Magyar Nemzeti Bank szerint 100 milliárd forintot is elérheti az az összeg, amellyel a Buda-Cash Brókerház nem tud elszámolni az ügyfeleivel. A jegybank több évtizedes visszaélés-sorozatra bukkant, és erős a gyanúja, hogy 10 vagy akár 15 éve hamisítják a brókerház adatait. Nem volt még ekkora brókerbotrány Magyarországon - írja a vs.hu.

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője