2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Felépül egy új konferencia-központ, két új csarnok és új fogadóépület létesül, valamint korszerűsítik az összes, ma álló csarnokot – hallhattuk Ganczer Gábor vezérigazgatótól a Hungexpo 2021 őszéig tartó revitalizációs programjának bemutatóján. Szeptember 30-án vágnak bele az építkezésbe, s 2021 augusztusának végén, a Vadászati Világkiállítás idejére mindennek készen kell állnia – tudhattuk meg a Hungexpo Zrt. szeptember 18-i üzleti reggelijén.

Mik a terveid a hétvégére? Az, hogyan töltöd a hétvégéd sokat elárul arról, hogy mennyire vagy sikeres az életben. Pontosabban szólva nem is az a legfontosabb, hogy mit csináltok. Nem leszel kevésbé sikeresebb a munkádban azért, mert inkább pihensz a hétvégén vagy mert épp állandó kalandokat keresel. A különbség a sikeres és a sikertelen emberek hétvégéje között inkább fejben dől el.

Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója közti megbeszélés egyik fő témája, amikor az elnök csütörtökön a Fehér Házban fogadta a vállalat első emberét – közölte Daniel Roberts, a közösségi médium szóvivője csütörtökön.

A HWSW információi szerint akár napokon, de legkésőbb heteken belül hivatalosan is bejelenthetik, hogy a magyar állam 25%-os tulajdonrészt szerez a Telenor Magyarországban. A norvég telekommunikációs anyavállalat tavaly nyáron szabadult meg a magyar Telenortól, akkor a cseh PPF befektetői csoporthoz került a korábban Pannon GSM néven alapított mobilszolgáltató.

Majdnem mindegy, milyen okostelefont használ, a biztonsági kutatók ugyanis egy olyan sebezhetőségre bukkantak, ami a SIM-kártyákat érinti. SimJackernek nevezték el az AdaptiveMobile Security biztonsági cég szakemberei azt a kritikus sebezhetőséget, ami a SIM-kártyákon keresztül nyitja meg az utat a kiszemelt eszköz eléréséhez.

A globális ingatlanszolgáltatást nyújtó és befektetéseket kezelő Colliers International most kiadott infografikája szerint a Global Fortune 500, vagyis a világ 500 legnagyobb cége a közép-kelet-európai régióba elsősorban az autóiparba, az ipari termékekbe, az élelmiszer-, ital- és dohányiparba, a telekommunikációba, valamint a szállítási ágazatba fektet be.

Október 30-án lesz Budapesten a CIB Bank és anyavállalata, az Intesa Sanpaolo jóvoltából egy rendezvény Novathon néven, amely nem unalmas, számokat soroló prezentációk sorozatának ígérkezik, hanem valami igazán rock’n’rollos happeningnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy minden hely elkelt már!

A Sanford C. Bernstein úgy véli, hogy a BMW-nek meg kellene vásárolnia az indiai Tata Motorstól a Jaguar Land Rovert, az elemzőház szerint a tranzakcióval nagyot nőhetne a BMW által eladott autók száma és a német autógyártó eredménye is, de az ügyletből szerintük a Jaguar Land Rover is profitálhatna.

A Modern városok program 269 fejlesztésének harmada részben vagy egészben már készen van, illetve idén fejeződik be, és a hátralévő beruházások zöme várhatóan megvalósul a következő években. Augusztus végéig több mint 1456 milliárd forintot fizettek ki a folyamatban levő programelemekre, ezek több mint kétharmada hazai forrás. Az összesített forrásigény még változhat - közölte a Magyar Nemzetnek adott interjújában Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Ez már a cég 14. kvantumkomputere, és októberben válik elérhetővé az IBM kvantum-gépkapacitást vásárló ügyfelei számára. A közvetlen előd még csak 20 kvantumbitet (qubitet) tartalmazott, így az 53 qubit jelentős előrelépésnek nevezhető. Noha az IBM már megkezdte a technológia kereskedelmi hasznosítását, a kvantumszámítástechnika továbbra is erősen kísérleti területnek számít.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője