2025. július 26., szombat - Anna, Anikó

Archívum

Több mint 3900 milliárdból fejlesztik a magyar városokat

2019-09-19 382

A Modern városok program 269 fejlesztésének harmada részben vagy egészben már készen van, illetve idén fejeződik be, és a hátralévő beruházások zöme várhatóan megvalósul a következő években. Augusztus végéig több mint 1456 milliárd forintot fizettek ki a folyamatban levő programelemekre, ezek több mint kétharmada hazai forrás. Az összesített forrásigény még változhat - közölte a Magyar Nemzetnek adott interjújában Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Csaknem 1456 milliárd forintot fizettek ki augusztus végéig a Modern városok program fejlesztéseire, ebből több mint 1028 milliárd forint volt a hazai, míg 428 milliárd forint az európai uniós forrás – nyilatkozta a konzervatív napilapnak a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár kiemelte, hogy a program jelenleg 269 fejlesztést tartalmaz, és ezek forrásigénye együttesen meghaladja a 3900 milliárd forintot; az összeg kétharmada hazai forrás. A beruházások döntő többsége a következő években megvalósul.

A legtöbbe a szegedi fejlesztések kerülhetnek, a csongrádi megyeszékhelyen az egyes programelemek összesített forrásigénye meghaladhatja az 532 milliárd forintot, de a tervek szerint a békéscsabai beruházásokra is több mint 467 milliárd forintot költenek.

Ebben a lokális programokon kívül a városokat érintő nagy közlekedési beruházások is szerepelnek - tette hozzá.

A Modern városok programban 28 nagyobb közút-, illetve négy vasútfejlesztés kapott helyet, amelyek összesen több mint 2353 milliárd forintba kerülnek. A programban 690 kilométernyi gyorsforgalmi út és autópálya épül, emellett nyolc városban fejlesztik a tömegközlekedést.

Az infrastrukturális beruházások mellett turisztikai és sportelemek is bekerültek a programba, így például az egri és a diósgyőri vár, valamint Sopron történelmi belvárosának felújítása - emelte ki a kormánybiztos.

Olvass tovább: Több mint 3900 milliárdból fejlesztik a magyar városokat


(Üzleti Hírszerzés)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője