2025. június 16., hétfő - Jusztin
Elkészült a Budapest 2030 valós fejlesztési terveket és elképzeléseket tartalmazó dokumentum, így többé már nem zsákbamacska, hogy milyen fejlesztések lesznek Budapesten - mondta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) rendezvényén.
Az idei Irodaházak Éjszakája 130 embernek nyújtott intellektuális szórakozást, kulináris örömöket, és a megismételhetetlen „itt és most élményét”. Azoknak, akik még soha sem vettek részt az éjszakai kalandtúrán: az Irodaházak Éjszakája során olyan épületeket látogathatunk meg exkluzív módon, mondhatni VIP kiszolgálással, amelyek mellett gyakran elmegyünk a városban anélkül, hogy tudnánk, mit is kell(ene) észrevennünk.
A közép-kelet-európai és a londoni ingatlanpiaci működés után a német fővárosban, Berlinben is megnyitotta első irodáját a HB Reavis. A nemzetközi ingatlanfejlesztő csoport 1993-as fennállása óta több mint 1 millió négyzetméternyi kereskedelmi területet hozott létre Európa-szerte. A HB Reavis alapítása óta Közép-Kelet-Európa egyik vezető ingatlanfejlesztőjévé nőtte ki magát
2017 harmadik negyedévében a magyarországi ingatlan befektetési volumen 505 millió euró volt, így a január és szeptember közötti időszakban összesen 1,3 milliárd euró értékben cseréltek gazdát ingatlanok– áll a JLL legfrissebb statisztikáiban. Július és szeptember között csupán egy kiskereskedelmi ingatlan adás-vétel jött létre, mégis, a befektetési volumen legnagyobb részét ez az ingatlan típus generálta...
Idén a harmadik negyedévében a magyarországi ingatlan befektetési volumen 505 millió euró volt, így a január és szeptember közötti időszakban összesen 1,3 milliárd euró értékben cseréltek gazdát ingatlanok– áll a JLL legfrissebb statisztikáiban. Főleg az irodaházak voltak kelendőek.
A legnagyobb magyarországi kiskereskedelmi láncok közül a Tesco, az Auchan és a CBA egyaránt folytatja az online terjeszkedést, a Spar pedig csak jövőre száll be. A diszkontok egyelőre titkolják, mire készülnek. Pár hete szintet lépett az online élelmiszerpiac Magyarországon, az Auchan ugyanis pár hete kiterjesztette Budapest teljes területére a házhoz szállítást...
Nemrég a BIEF (Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma) gondozásában megismerhettük a magyar ipari ingatlanpiac legfrissebb negyedéves eredményeit. Az üresedési ráta történelmi mélységbe zuhant, alig van üres terület, miközben eddig 2017-ben 72 ezer új raktárkapacitással kalkulálhatunk.
Erősíteni kell Magyarország tranzitszerepét és el kell érni, hogy a külföldi áruk ne csak áthaladjanak, hanem meg is "álljanak és hozzáadott belföldi értékkel gyarapodjanak" az országban - mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. logisztikai konferenciáján.
Tavaly márciusban a mesterségesintelligencia-fejlesztés igazi mérföldköveként ünnepelte a világ, amikor a Google MI-je, az AlphaGo legyőzte go játék emberi világbajnokát, a dél-koreai Lee Sedolt. A go az MI-fejlesztés szempontjából sokkal keményebb dió, mint a sakk, jóval nagyobb benne a variációk száma, és különösen fontos benne az intuíció és a kreativitás.
Az árak magasan járnak, így a befektetők eltűntek a dél-pesti ingatlanpiacról. Pedig könnyen és jó áron ki lehet adni a jó állapotú lakásokat, így hiány van belőlük. Ezért is nő a jelzáloghitelre lakást vásárló fiatalok száma. A kínálattal azonban akad egy kis gond. Az elmúlt fél-egy év során 10-15 százalékkal nőtt az eladó ingatlanok száma...
Soha vissza nem térő időszak köszöntött be a panelban élőkre, ugyanis szédületesen megemelkedett panelár új lehetőséget nyitott számukra a továbblépésre. Nem ritka manapság a fővárosban a 400 ezer forintos, de még azt ezt meghaladó négyzetméterár sem. S ha valaki egy kicsit alaposabban körülnéz az újlakás-piacon meg fog lepődni, mert...
Új, a hirdetők számára fontos funkciót jelentett be a Twitter: mostantól mód van rá, hogy a videóformátumban közzétett hirdetések segítségével a brandek közvetlenül a saját oldalukra irányíthatják a fogyasztókat. A Twitter blogbejegyzésében arról olvashatunk, hogy mivel a felhasználók egyre inkább szeretnének személyesebb kapcsolatot kiépíteni a márkákkal...
A Facebook több komoly lapkiadóval egyezett meg abban, hogy egyelőre tesztjelleggel, de korlátozzák az üzenőfalról megosztott, ún. instant cikkek ingyenes elérhetőségét. A kiadók abban bíznak, így a felhasználókat a fizetős tartalom felé terelik. A Facebook 2015-ben indította el az Instant Articles funkcióját, melynek lényege az...
A mennyországot, de a poklot is elhozhatja az emberiségnek a jelenleg zajló technológiai forradalom; minden attól függ, hogyan működünk együtt, hogyan haladunk együtt előre - véli Gerd Leonhard jövőkutató és író. Öt-hét éven belül a gépek már elég fejlettek és tanultak lesznek ahhoz, hogy elkezdjék mérsékelni az emberek munkaterhelését...
A tiszta környezet csökkenti a hiányzást és…
Sokak előtt nem ismert, hogy egyes bűncselekmények…
Az immár 8. éve megrendezésre kerülő China…