2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Az ország nagy lehetőségei, amiket megérné kihasználnunk

2019-10-08 376

A korábbi évekhez hasonlóan, Budapest idén is képviseltette magát Európa legnagyobb ingatlanos eseményén, a müncheni Expo Realon, ahol 75 országból több mint 2000 kiállító és közel 40 ezer döntéshozó gyűlik össze 2019. október 7-9. között. A kiállítás arra is jó alkalom, hogy az ingatlanpiac szakértői megvitassák többek között, hogy milyen fejlesztési és fejlődési lehetőségek állnak Budapest és Magyarország előtt.

A beszélgetések során többször is szó esett arról, hogy a hazai ingatlanbefektetők erős jelenléte mellett a külföldiek továbbra is nyitottak a magyar piacra, főleg igaz ez a kínai, a koreai és a szingapúri befeketetőkre. A fejlesztési piacon az ipari ingatlanok iránt van különösen nagy igény, az üresedés a Budapest környéki raktárak és logisztikai központoknál ugyanis közel áll a nullához. A jövőre vonatkozóan pedig arról is beszéltek a szakértők, hogy az országban a turizmus jelentős fejlődési potenciált rejt magában, csak úgy mint a szakképzett munkaerő.

Kibédi Varga Lóránt, CBRE Hungary ügyvezetője elmondta, hogy 75%-os kihasználtsággal működnek itthon a szállodák, ami a második legmagasabb érték a régióban. A szállodaipar kilátásai pozitívak, így a folyamatban lévő 3300 hotelszoba fejlesztésére várhatón lesz igény az ideérkező turisták részéről.

Székely Ádám, az Infogroup ügyvezetője az építőipari költségek növekedése kapcsán elmondta, hogy valóban egy nagymértékű emelkedést tapasztalhattunk, de a projektfinanszírozás ezzel párhuzamosan sokkal könnyebb lett, és a kamatok is kedvezőbbek. Ez a két hatás némiképp ellensúlyozni egymást.

realexpo

Nagy lehetőség van a proptechben, de okosan kell használni

A munkaerőhiányra, a szigorodó ingatlanfejlesztési szabályokra, de a klímavédelmi szempontoknak való megfelelésre is kiváló megoldást jelenthet a proptech, ugyanakkor érdemes rá odafigyelni, hogy mely területen, milyen arányban alkalmazzuk ezeket. Németh Péter, a Forestay Development ügyvezető partnere, felhívta a figyelmet arra, hogy a technológia használatában meg kell találni az egészséges egyensúlyt, nagy könnyebbséget jelent, hogy a szállodákban a feladatok monitorozásával hatékonyabban tudják allokálni a munkaerőt, ezáltal kevesebb emberi erőforrást igényelnek az elvégezendő feladatok, ugyanakkor túlzásokba sem szabad esni. Jan Hübner, a HB Reavis Hungary vezérigazgatója a proptech kapcsán a felhasználói élményeket emelte ki, elmondta, hogy egy irodaházban a dolgozókat kevésbé érdekli, hogy milyen szenzorok vannak beépítve, sokkal lényegesebb, hogy az applikáció, ami ezeknek a szenzoroknak az adatait gyűjti össze, milyen szolgáltatásokat kínál az emberek számára.

Forrás: portfolio.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője