2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Megjelent a Colliers International CEE piackutatási különkiadása „Covid-19 – Lehetőségek és kihívások  ezekben a rendkívüli időkben” címmel - értesült az OGH hírügynökség. 

Abe Sindzó japán miniszterelnök és Thomas Bach, a NOB elnöke megegyezett abban, hogy az ötkarikás játékokat legkésőbb jövő nyáron tartják meg a koronavírus-járvány miatt.

A koronavírus-járvány miatt új rendszer építésébe kezdenek Oroszországban, hogy azokat a fertőzötteket is beazonosítsák, akik még nincsenek karanténban.

A koronavírus-járvány hatásai már most érezhetőek az építőiparban, de az igazi fekete leves még csak ezután jöhet. A felújítási dömping itt van a nyakunkon, április-május az energetikai beruházások aranyhónapjainak számítanak. Egyre nehezebb azonban megmondani, hogy a hazai szakemberek egyáltalán mikor tudnak végezni egy-egy beígért munkával. Óriási ugyanis a munkaerőhiány, és a felújításban leginkább érintett termékek ára is folyamatosan nő.

Egy 30 ezres magyarországi cégmintát vizsgálva az derült ki, hogy a cégek negyedének alig egy hónapra elegendő likviditási tartaléka van a bérköltségek kifizetésére, további 43%-uknak pedig csak 3 hónapra elegendő ez – derül ki a Via Credit elemzéséből. Az anyag arra mutat rá, hogy a legnagyobb veszélyben a kisvállalkozások vannak és ha a vizsgálatot a teljes magyar céges körre kiterjesztenénk, jó eséllyel azt mondhatnánk, hogy sok tízezer cég sok százezer munkavállalója van most nagy veszélyben.

A Balaton környéke, a jelentősebb gyógyfürdővel rendelkező járások (Gyula, Hajdúszoboszló), a fürdővárosok és még számos magyarországi térség a legkiszolgáltatottabb a turizmus koronavírus-járvány miatt kialakult válságának. Egyes térségek számára pedig a járvány következtében fellépő gazdasági krízis fog sokkal nagyobb helyi sokkot okozni, mint máshol, mert itt nincs más munkaalternatíva - mutatnak rá a Portfolio-hoz eljuttatott elemzésükben a HÉTFA Kutatóintézet szakértői, akik szerint ha ez a súlyos helyzet elhúzódik, akkor a kormánynak területfejlesztési eszközöket is be kell vetnie.

Az elmúlt hetek történései a gazdaság egyetlen szegmensét sem kímélték. Nincs ez másképp a webáruházakkal sem: vannak, akik a koronavírus hatására kezelni sem tudják az óriási keresletet, míg mások eladásai visszazuhantak. Az M. I. Solution Kft. most ingyenesen elérhetővé teszi a tudásközpontját, hogy hatékonyan kezelhessék a kialakult helyzetet.

Újabb sikeres részvényvásárlási program során, további 10 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Lisalán keresztül a Veres Tibor tulajdonában lévő WING az ECHO Investment-ben, Lengyelország legnagyobb ingatlanfejlesztő vállalatában. Így a Lisala a korábbi 56-ról közel 66 százalékra növelte részesedését a cégben.

A koronavírus a súlyos gazdasági hatások mellett az egyszerű hétköznapokat is újraírja, online megy a jegyesoktatás és a szentmise, tömegek dolgoznak otthonról, barátok virtuálisan söröznek, karanténrecepteket osztunk meg egymással.  Sok mikroközösség jelesre vizsgázik társadalmi összefogás terén is: az egyedül élő idősek és a szomszédok helyett is bevásárolunk, a felügyelet nélkül maradó gyerekekre sokszor önkéntes babysitterek vigyáznak.

Benkő Tiborék helyszínre rendelt irányító csoportjai első körben valószínűleg még csak logisztikához és objektumvédelemhez értő honvédekből állnak majd, ha viszont a rendkívüli helyzet súlyosbodik, akkor bekövetkezhet bármelyik cég felügyelet alá vonása a közérdekre hivatkozva. Az első körben kiválasztott cégekhez már javában érkeznek az irányítócsoportok, amelyek óhatatlanul belelátnak majd kényes, akár komoly értéket képviselő üzleti titkokba is.

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

Bosch: az MI-alapú utasbiztonságtól az önvezető autózásig

More details
Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

Új szakmai díjjal ismeri el a felnőttképző intézményeket az MKIK

More details
Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

Balatonra költözik fagyijával az év cukrásza

More details
Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

Tízszeres Superbrands díjazott a DDC – ismét a vezető márkák között

More details
A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

A WING nyerte el az OTP Üzleti Kiválóságért Díjat 2026-ban a Nemzetközi terjeszkedés kategóriában

More details
A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője