2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Mégis elhalasztják a tokiói olimpiát 2021-re

2020-03-24 331

Abe Sindzó japán miniszterelnök és Thomas Bach, a NOB elnöke megegyezett abban, hogy az ötkarikás játékokat legkésőbb jövő nyáron tartják meg a koronavírus-járvány miatt.

Nagyjából egyéves halasztást javasoltam, és ezzel Thomas Bach teljes mértékben egyetértett"

- közölte a japán kormányfő.

Az olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg. Szintén elhalasztják a paralimpiát is.

Ez az első eset az olimpiák történetében, hogy elhalasztották a játékokat, többet töröltek viszont a világháborúk miatt (1916, 1940, 1944). A halasztás nemcsak példa nélküli, hanem a BBC gyorselemzése szerint óriási logisztikai kihívás, és még az sem biztos, hogy egy év múlva lehetőség lesz az olimpia megrendezésére.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos közleménye szerint reggel tartott konferenciabeszélgetést a japán kormányfő és a NOB elnöke, és közösen tekintették át a járványügyi helyzetet, és azt is, hogy milyen hatással van a sportolókra. Mivel a koronavírus egyelőre gyorsuló ütemben terjed világszerte, a halasztás mellett döntöttek.

A jelen körülmények között, a WHO mai adatai alapján a NOB elnöke és Japán miniszterelnöke arra jutott, hogy a 32. olimpiai játékokat Tokióban új időpontban kell megrendezni, amely 2020 után lesz, de nem később, mint 2021 nyara – áll a közleményben, amely hozzáteszi, a döntést a sportolók, az olimpiai mozgalom tagjai és a nemzetközi közösség érdekében kellett meghozni.

A két vezető egyetértett, hogy az olimpiai lángnak kell jelképeznie a fényt az alagút végén. Ezért a láng Japánban marad, és a játékok megnevezése is Tokió 2020 marad.

(Forrás: BBC - infostart.hu)

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

Erő, értékek, valódi nők – a Kallos Cosmetics nekik is szól, a sportban is

More details
1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

More details
A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

A MediaMarkt Békéscsabán is RS Bútorstúdióval erősít

More details
A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

A legnagyobb hazai üzleteit nyitotta meg a Zara és a Stradivarius

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője