2026. május 21., csütörtök - Konstantin

Az elismert Ming-Chi Kuo arról tájékoztatta az ügyfeleit, hogy legrosszabb esetben 2021-ben a Huawei ki is léphet a mobilpiacról. Az utóbbi napokban arról beszélnek a médiában, hogy belsős forrásokra hivatkozva akár össze is omolhat jövőre a Huawei. A gyártó hivatalos állásfoglalása szerint a vállalat helyzete stabil, az ellátással együtt.

Mára az autógyártók körében közkedvelt megoldássá vált a műszerfali érintőképernyők használata, mivel azokkal csökkenthető a gombok mennyisége. A menükben navigálás ugyanakkor elvonja a figyelmet, és rendkívüli mértékben rontja a reakcióidőt. A problémára egyre nagyobb figyelem irányul, a gyártóknak pedig lehet, hogy érdemes lesz alternatív megoldások után kutatni.

A nemzetközi szakmai zsűri döntése alapján a Puskás Aréna elnyerte a nemzetközi kreatív szakma Oscarját! Az Aréna közönségtájékoztató, látogatóterelő vizuális jelrendszere megkapta a világ legjelentősebb dizájndíját, a Red Dotot.

Már a tavalyi év sem alakult igazán jól a dél-pesti régió ingatlanpiacán, így aztán nem meglepő, hogy ereszkednek az ingatlanárak, legfőképpen a panellakásoknál. Eközben a járványhelyzet bizonytalansága miatt mindenki a minél gyorsabb adásvételekben érdekelt.

Nemzetközi szinten is kimagasló városnegyed valósul meg a BudaParton, a Property Market, a beruházás fejlesztője pedig nem áll meg, tovább bővíti portfólióját. A tulajdonosok a városnegyed és az egyéb nagyszabású ingatlanfejlesztési projektjeik további sikeres létrehozása érdekében 2020 májusában új vezetői struktúra kialakítása mellett döntöttek, a menedzsmenthez most újabb szakember, Bukta Péter csatlakozott, mint fejlesztés stratégiai igazgató.

A Colliers International magyarországi irodája örömmel jelenti be Ecsődi Miklós 2020 szeptembertől történő kinevezését a cég Occupier Services üzletágának igazgatói pozíciójára.

A két márka összefogott, hogy BYGGLEK néven létrehozzon egy játékos tárolási megoldást. A LEGO bütykökkel ellátott tárolódobozokból és a speciális LEGO kockakészletből álló új BYGGLEK kollekció célja, hogy játékra ösztönözzön, és szórakoztatóbbá tegye az otthoni tárolást.

Alig néhány nap, és megkezdődik az új tanév. Az oktatási intézmények „hibrid üzemmódra„ készülnek, miközben sok munkahelyen is megmarad a home office megoldás. Ha a munkádat vagy a tanulásodat otthonról végzed, érdemes időben végiggondolni, milyen az ideális home office vagy home schooling lakberendezés.

Az érintett gyártmányokat 2017 előtt fejlesztették, az európai piacon értékesítették, az aktuális kínálatban nem szerepelnek. Vizsgálatot indított a német szövetségi közúti közlekedési hatóság (KBA) a Porsche autógyártó társaság ellen - írták kedden német lapok.

Az amerikai Cornell Egyetem tudósainak sikerült először félvezetőből készíteniük mikroszkopikus robotot, melyet lézerrel hoznának működésbe.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője