2025. december 28., vasárnap - Kamilla

A legnagyobb brit ruházati kiskereskedelmi áruházlánc, a Magyarországon is jelen lévő Marks & Spencer 7000 dolgozóját küldi el a következő három hónapban – írja a The Guardian, hozzátéve, hogy ezt a hét ezres számot a tervek szerint az önként távozók, illetve a korai nyugdíjazások fogják kitenni. Az okok között a koronavírus-járványt emelik ki, valamint azt, hogy a cég így próbálja csökkenteni a kiadásokat.
 

A Siemens 600 lokációban vezeti be a Comfy munkahelyi élmény appját, amely az első szakaszban az irodákba történő biztonságos visszatérést támogatja, második körben az okos irodai megoldásokat segíti.

Közel egy éve költözhettek be az első lakók Budapest legnagyobb léptékű városnegyedébe, az elmúlt napokban pedig a beruházás 700. lakására írták alá az adásvételi szerződést. Már négy lakóház és egy irodaház is elkészült a BudaParton a Property Market fejlesztésében.

A vállalat teljes portfólióját – 6 ország közel 300 épületét – érintő minősítési folyamat eredményeként a CTP összes hazai ingatlanja megkapta a BREEAM In-Use tanúsítványt, 4 ipari épület pedig Excellent minősítést kapott.  Így Magyarországon a CTP régiószinten is egyedülálló eredményt ért el épületeik minőségi besorolását illetően. 

A koronavírus-világjárvány nyolcadik hónapjában járunk, és még nagyon nem látszik a vége. Ha lesz neki olyan. Igen, tesztelnek vakcinákat, de gyakorlatilag biztos, hogy ezek nem zárják majd le egyszer s mindenkorra a problémát, ráadásul évekbe telhet, míg mindenkihez eljutnak. A lehetséges hosszú távú forgatókönyvek némelyike azzal számol, hogy ezentúl az időszakos karantén lesz az új norma a világban.

Kanadai kormányzati szolgáltatások igénybevételéhez szükséges fiókadatok ezreit lopták el hackerek a hatóságoktól - közölték az állami pénzügyi szervek helyi idő szerint szombaton az MTI beszámolója szerint. A hackerek több mint kilencezer GCKey-felhasználó nevéhez és jelszavához fértek hozzá. A GCKey segítségével mintegy 30 állami szerv és a kanadai adóhivatal biztosít online szolgáltatásokat felhasználóinak. Az adóhatóság mintegy 5500 felhasználói fiókját is feltörték.

 A befektetési volumen 2020 első félévében elérte a 6,26 milliárd EUR-t, Csehország és Lengyelország ebből összesen 78%-os részt adott ki. A kiemelkedő első féléves aktivitás főként két nagyobb, összesen 2,2 milliárd EUR értékű portfólió tranzakciónak köszönhető.

A Covid mindent átírt és mindenkit átcsoportosított a digitális térbe. Egyetlen tegnapi mondat, hívó szó nem működik holnap. Írd át naponta az üzeneteidet! Legyél a szakmád  hírmondója.  Rohamosan változnak a reakciók és az igények. Hogyan és hol szólítsuk meg a célcsoportjainkat? Facebookról generációk tüntek el, a TikTok-on él a Z-generáció.

A koronavírus-járvány miatt feltorlódott kereslet-kínálat miatt június-júliusban már a tavalyi szintet ütötte az ingatlanpiac Magyarországon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a szegmenst érintő hatások összessége kioltja egymást, ezért a következő időszakban még stagnálás várható. Amennyiben hazánkat is eléri ősszel a járvány második hulláma, annak kevésbé érzékelhető hatásai lehetnek, ugyanis ebben az időszakban tendenciaszerűen egyébként is egy minimális megtorpanás szokott érzékelhető lenni az ágazatban.

Bár még egyáltalán nem biztos, hogy elkaszálják itthon a kerületek a rövid távú lakáskiadás eddig működő formáját, mégis van esély rá, hogy egyes belvárosi részeken a korlátozások miatt egy eddig kevésbé ismert szálláskiadási módszer fog kialakulni azon tulajdonosoknál, akik nem akarják sem eladni, sem hosszú távra kiadni a lakásaikat.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

A ChatGPT karácsonyi „meglepetése”

More details
A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője