2026. május 20., szerda - Bernát, Felícia

Az Otthonfelújítási program óriási népszerűségnek örvend, a gyermekes családok kétharmada tervezi igénybe venni. A sosem látott lakásfelújítási hullámhoz azonban sokaknak lenne szüksége forrásra.

A bruttó hazai termék (GDP) volumene a tavalyi negyedik negyedévben 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévihez, 2020 harmadik negyedévéhez viszonyítva 1,4 százalékkal nőtt, az előző év negyedik negyedévéhez mérve 4,1 százalékkal csökkent a magyar gazdaság szezonálisan és naptárhatással kiigazított teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben – jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A cég veszteséges, de mégis komoly lehetőségekkel rendelkezik. 2020 tavaszán a lakásmegosztó platform a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások következtében 8 héten belül elveszítette forgalmának 80 százalékát. A társaság a tavalyi esztendőben 4,6 milliárd dolláros rekordveszteséget könyvelhetett el.

A kormány szigorított a magyarokat érintő ki- és beutazási szabályokon a romló járványadatokra hivatkozva. A külgazdasági és külügyminiszter közzétette annak a 13 országnak a listáját, ahonnan hétfő este 9 óra után a magyar üzletemberek korlátozás nélkül hazatérhetnek, de igazolniuk kell az ott végzett gazdasági vagy üzleti célú tevékenységüket.

A Wizz Air vezérigazgatója szerint az emberek mobilitási igénye vissza fogja állítani az utazási kedvet, de sokkal inkább bízik a hosszú távú talpra állásban, mint a rövid távúban, úgy véli, a légiközlekedési iparág talán 2024-25-re jut újra a 2019-es szintre - írta a Magyar Nemzet kedden.

Továbbra is hatalmas a kereslet az informatikusokra. Az elmúlt évben rendszeresen lehet értesülni a sajtóból, hogy Magyarországon mekkora hiány van az informatikai szakemberekből, még a rendkívüli kereseti lehetőség ellenére is több tízezer képzett fejlesztőt, rendszergazdát is elbírna a piac.

Az interbad kiállításunkkal kapcsolatban nagyon jól haladtak az előkészületeink, régi, visszatérő kiállítóink mellett számos új céget tudtunk üdvözölni, részükre standhelyet biztosítani. Ám sajnos – eredeti terveinkkel ellentétben – nem tudtuk 2020-ban megvalósítani nemzetközi úszómedence,-szauna és Spa kiállításunkat, mert közbeszólt a világjárvány.

Nehéz olyan területet találni, amire ne lett volna óriási hatással a járványhelyzet – akár közvetett, akár közvetlen módon.Elég csak arra a népes táborra gondolni, akik a járvány és a #maradjotthon kampány miatt home officeban folytatták a munkájukat, így a vírussal bár közvetlenül nem érintkeztek, de az mégis jelentős hatást gyakorolt az életükre.

 40 százalékos árbevétel-növekedéssel számol a Zoom, írja a BBC. A videókonferencia platform ezzel több mint 3,7 milliárd dollárral zárná 2021-et. A hír hatására a cég részvényeinek értéke 6 százalékot nőtt a New York-i tőzsdén.

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Budapest International Documentary Festival-t, a járványra való tekintettel az online térben. Március 1-10 között 30 versenyfilmet láthatnak az érdeklődők, köztük magyar alkotásokat is.

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

A duplájára emelt KIVA-korlátok új cégeket vonzhatnak be

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

Pünkösdölés és Várjáték Hollókőn, 2026. május 24-25.

More details
Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

Soproni Borünnep, 2026. május 22-24.

More details
Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

Szegedi Majális,2026. április 30. – május 3.

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

Teljesítésigazolás: kétmilliárd forintról döntött az MKIK szervezete

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

Idén újra MaReSz Event Touch - 3 in 1!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője