2026. május 18., hétfő - Erik

Eleve kétséges, hogy ha a jogi startup teljes jogászi csapata együtt választ ki egy ügyet, amiben esetleg segítene a szoftverük, az ér-e pontot. De ezt…
Bíróság elé viszi Mark Zuckerberg a Voyager Labset, miután az izraeli székhelyű, mesterséges intelligencián alapuló szolgáltatásokat értékesítő cégről kiderült, hogy hamis Facebook-profilokat használtak arra, hogy…
A rendőrség szombaton megerősítette – előtte Pintér Sándor oktatásért is felelős belügyminiszter már pénteken beszélt erről, a belügy által összehívott közoktatási konzultáción –, hogy két…
Jövő tavasszal lesz két éve, hogy az Apple piacra dobta saját gyártású nyomkövető eszközét, melyet a kaliforniai cég eredetileg kulcscsomók, táskák vagy akár háziállatok követésére…
Az Eurostat 2022-es tájékoztatása alapján, a 16 és 74 év közötti uniós polgárok közül 10-ből közel 9 használta 2021-ben az internetet legalább egy alkalommal 3…
Bár a vállalatok szorgalmazzák az új energiaforrások használatát és a teljes digitalizációt, de a kivitelezéshez a jelenleginél nagyobb mértékű fejlesztések szükségesek. A fentiek szellemében a…
Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

Múzeumok Majálisa, 2026. május 16-17.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú, 2026. május 23-24.

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál,  2026. május 14-16.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2026. május 14-16.

More details
Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

Multikat előzve családi webshop lett az Ország Boltja

More details
Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

Milliókat bukhatnak az eladók: teljesen megváltozott a lakáspiac

More details
Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

Westend Napok 2026. május 14-17-ig: a stílus önismeret kérdése

More details
A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

A rossz értékelések döntik el, kiben bíznak a vevők?

More details
Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

Osztalékfizetés 2026: Hogyan vegyünk ki pénzt a cégből?

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője