2025. szeptember 12., péntek - Mária

Üzleti hírszerzés és biztonság

Kiderült, hogy miért lassú globális szinten a vállalatok digitális átállása

2022-12-13 2806

Bár a vállalatok szorgalmazzák az új energiaforrások használatát és a teljes digitalizációt, de a kivitelezéshez a jelenleginél nagyobb mértékű fejlesztések szükségesek. A fentiek szellemében a cégek alig fele határozott stratégia mentén működik, ám a többiek még csupán fontolgatják ezt, vagy még nem rendelkeznek saját akciótervvel – derül ki egy friss nemzetközi kutatásból, amelyben több mint ezer vállalat vett részt.

Az S&P Global Market Intelligence és az Eaton nemrég napvilágot látott, A digitális átalakulás és az energetikai átállás találkozása című nemzetközi tanulmánya jól mutatja, hogy a vállalatok mennyire tekintik fontos tényezőnek az energetikai szempontokat a teljes digitalizációs átálláshoz.

A kutatás alapja egy több mint ezer – európai, észak-amerikai és a közel-keleti – céget érintő felmérés volt négy, az energiaellátás szempontjából kritikus területet (épületek, adatközpontok, ipari létesítmények és közművek) vizsgálva. Bár a kutatásban magyar vállalat nem vett részt, az eredmények azonban a hazai cégek számára is értékesek lehetnek, hiszen teljes képet nyújtanak a témában a globális piacról.

„A felmérés tanúsága szerint hatalmas a lemaradás a dekarbonizációs célok eléréséhez elengedhetetlen digitalizációban. A tanulmány egyben azokra a lehetőségekre is rávilágít, amelyek segítségével a vállalatok fókuszáltan fektethetnek be, és nagyobb hatást érhetnek el. A vállalkozásoknak sokkal gyorsabban kellene végrehajtaniuk a digitális átalakítást. A jó hír az, hogy eljött a cselekvés ideje! A Brightlayer digitális platformunk, illetve az ahhoz hasonló eszközök pedig segítenek a vállalkozásoknak kinyerni a beruházások megtérülésének értékeléséhez elengedhetetlen energetikai adatokat és információkat” – nyilatkozta a témában Szontág Balázs, az Eaton Magyarország marketing menedzsere, aki pár fontos adatot is kiemelt.

Például azt is, hogy a megkérdezett cégek csupán a fele rendelkezik az átálláshoz szükséges digitális stratégiával, 77 százalékuk pedig arra számít, hogy a jövőben nem a jelenlegi energiaforrásokra támaszkodik. Emellett a vállalatok alig egyharmada követi nyomon a legfontosabb fenntarthatósági és energetikai mérőszámokat, és még kevesebben (17 százalék) rendelkeznek digitalizálható rendszerekkel.

A tanulmányból az is kiderül, hogy az épülettulajdonosok és -üzemeltetők számára az energiaoptimalizálás és az ESG-jelentések kritikus kérdések. Ebben a szektorban a fenntarthatóság a legfontosabb cél, ezt a válaszadók 46 százaléka jelölte meg prioritásként. A megtérülések tekintetében azonban szkeptikusak az épülettulajdonosok: a legnagyobb digitális kihívások közé tartozik a kedvező költség-haszon elemzés kiszámítása (a megkérdezettek 52 százaléka említette) és a digitális átalakítást indokolttá tevő valós felhasználói igény hiánya (45%).

Az adatközpontok viszont már a következő generációs digitális lehetőségeket keresik, hogy racionalizálják a működésüket, vagy éppen bevételt termeljenek a versenyelőnyök megteremtése érdekében. Az adatközpont-tulajdonosok számára a következő cél a megújuló energiaforrások használatának növelése; 47 százalékuk tartja fontosnak az energiatárolási kapacitások javítását és kiépítését, 34 százalékuk pedig a hálózatba történő energiaértékesítésből származó bevételre fektet hangsúlyt.

Összeségében a vállalatok leginkább a szakképzett munkaerő hiányát jelölték meg a digitális átállást lassító tényezőként, és csupán negyedük indokolta ugyanezt energetikai és áramellátási problémákkal. Pedig a digitális átalakulás alapvető fontosságú az új üzleti modellek és bevételi források szempontjából, gondoljunk csak az ügyfelek elektromosjármű-töltési igényei miatti támogatásra (ezt a válaszadók 49 százaléka jelölte meg) vagy magukra a töltőállomásokra (45 százalékuk említette).

„Mostanáig a vállalati átalakítási projektek az üzleti folyamatok optimalizálására összpontosítottak leginkább. A közelgő energetikai átállás már hatással lesz a digitális gyakorlatokra és folyamatokra, és fontos versenyelőnyhöz juttatja azokat a cégeket, amelyek elsőként alkalmazzák ezt a megközelítést” – tette hozzá Szontág Balázs.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

SELVA Skybar x Aston Martin Budapest: ikonikus együttműködés Budapesten

More details
Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

More details
Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

Az ágazati sajátosságok alakítják a skandináv munkahelyi és ingatlanstratégiát

More details
Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

Románia szállodapiaca felülmúlta a várakozásokat 2025 első félévében

More details
Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

Kína megfigyelőgépezete és az amerikai techóriások – kronológia gyors áttekintés

More details
Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

Brain Bar 2025: a jövő üzleti és társadalmi dilemmái Budapesten

More details
Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

Mikor érdemes nekifutni az ingatlaneladásnak?

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője