• Magyarországon csak korlátozottan vannak meg az akkumulátorgyártás kiépülésének feltételei (energia, víz, munkaerő), ám a 300 gigawattóra (GWh) akkukapacitásról álmodó kormány egyelőre még a jogszabályokat sem igazította hozzá a valósághoz. Óriási gondok vannak az engedélyeztetés és a működés törvényi hátterével, noha az ázsiai szereplők már öt éve jelentős tevékenységet folytatnak Magyarországon. A bírságok több évtizeddel ezelőtt megállapított maximumai pedig semmilyen visszatartó erővel nem bírnak.

• A környezethasználati vizsgálatoknál látszik apró előrelépés (azzal, hogy egyáltalán felvetődik az igény rá), de ezek nem alaposak, többször módosulnak és általában elsietve készülnek el. A nagy cégek az engedélyt ráadásul minden esetben megkapják, bármennyire nincs tisztázva például a szennyvíz és a veszélyes hulladékok kezelése, így papíron jogszerű a működésük.

• Egyes jogszabályok ugyan a szigorú EU-s normáknak megfelelnek, de a központosított hatóságok az elnéző bánásmód mellett gyakran maguk is megsértik ezeket a gyárak érdekében. A hatékony külső ellenőrzés hiánya és az alacsony bírságok miatt a gyárak tehát szinte mindent megtehetnek.

• A külföldi befektetéseket ösztönző ügynökség, a HIPA egyenesen a honlapján reklámozza az akkuiparra vonatkozó kedvező jogi környezetet. „Más európai országoktól eltérően a laza szabályozás versenyképességi, lokációs tényező, amely nem az ország egészének, hanem csak kisebb csoportoknak előnyös”.

• A problémák, szabályszegések ellenére a jogszabályok felülvizsgálata kérdéses, hiszen nincs az iparfejlesztésnek önálló minisztériuma, a felelősségek több minisztérium között vannak szétszabdalva, a kormányhivatalokat a kormányhoz lojális főispánok vezetik, a hivatalokban kevés az ember és az erőforrás az ellenőrzésekre, a katasztrófavédelem kormányhivatalok alá helyezésével pedig még inkább központosítottá válnak az engedélyezések.

Bár külföldről nézve nem feltétlenül problémás a „zöld jövőnek” beállított akkumulátorok növekvő gyártása, a részletekbe belemerülve azonban kitűnik, hogy „az illiberális, hibrid választási autokrácia magyar rendszere (egyszemélyes végső döntéssel) nem teszi lehetővé egy ekkora iparág korrekt módon történő kiépítését”. Ebből a szempontból mindegy, mekkora a hozzáadott érték, hogyan nő a GDP és az export, az okozott környezeti, egészségügyi és társadalmi károk súlyosabbak bizonyos érdekcsoportok hasznánál – írja Éltető Andrea, a tanulmány szerzője.

Egy új, jelentős iparág kialakítását hónapokig (esetleg évekig) kell előkészíteni sorozatos egyeztetésekkel. Míg Spanyolországban például maximális konszenzusra törekednek már az ipari törvény módosításának kialakításakor, sokáig konzultálva nemcsak több iparág, hanem a regionális önkormányzatok, szakszervezetek képviselőivel, addig Magyarországon ez egyáltalán nem történt meg, mindössze egyetlen minisztériumi stratégiai anyag született.

Márpedig jelen esetben olyan ágazatról van szó, amelynek erőforrásigénye számottevő, így kialakítása jelentős, előzetes tervezést igényelt volna a magyar vízügy, energiaszektor, környezetvédelem részéről.

I Forrás: hvg.huhvg.hu