2026. április 11., szombat - Leó

Versenypiaci hírek

A Szép-kártya negyedéves eredményei igazolják a vállalkozók javaslatát

2024-04-23 889

A Nemzetgazdasági Minisztérium április 22-én kiadott közleménye szerint 2024 első negyedévét tekintve megállapítható, hogy az év első három hónapjában a SZÉP Kártya feltöltések összértéke meghaladta a 109,4 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakát 22 százalékkal, a 2019-es évet pedig 107 százalékkal múlta felül. A költések összege az első negyedévben meghaladta a 86 milliárd forintot. A területi kereskedelmi és iparkamarák tavaly év végén egyöntetűen javasolták a kormány számára, hogy a belföldi turizmus élénkítése érdekében 2024. január elsejével állítsa vissza a SZÉP-kártya felhasználásának eredeti kereteit, melyet a Kormány meg is valósított.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a területi kereskedelmi és iparkamarák, valamint turisztikai vállalkozásaik és szakmai szervezetek által 2023 végén közösen tartott fórumon értékelték a turisztikai szezont. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a tavalyi évben voltak olyan régiók, ahonnan szinte teljesen eltűntek az idegenforgalomból a SZÉP-kártyás vendégek, ami hatalmas kiesést jelentett a vállalkozások számára. Az országos szakmai fórum egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy a hazai turizmus számára elemi fontosságú a SZÉP-kártya használata (a közlemény itt olvasható), ezért javasolták egyöntetűen  a kormány számára, hogy 2024. január elsejével állítsa vissza a SZÉP-kártya felhasználásának eredeti kereteit, melyet a Kormány meg is valósított.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tegnapi közleménye mindenben alátámasztja a kamarák javaslatának megalapozottságát és hasznosságát, melyet legnagyobb haza kamaraként a BKIK ezúton is üdvözöl.

A Nagy Márton vezette tárca szerint a SZÉP Kártya töretlen népszerűségét mutatja, hogy a feltöltések összege 22,6%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest, így idén márciusban 58,7 milliárd forintot osztottak ki a munkáltatók. A költések tekintetében is emelkedést láthatunk, ami a turisztikai kereslet élénkülését jelzi: márciusban az előző évhez képest 10%-kal, 35 milliárd forintra nőtt a SZÉP Kártyákról felhasznált összeg.

Egy év alatt 12 ezerrel nőtt a SZÉP-kártyát elfogadó szálláshelyek, vendéglátóhelyek és turisztikai attrakciók száma, ugyanis míg 2023 márciusában 132 ezer helyen lehetett használni a fizetőeszközt, addig ez a szám 2024 márciusára 144 ezerre emelkedett – jelezte közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Míg tavaly márciusban 2,6 millió felhasználó rendelkezett SZÉP Kártyával, idén márciusra már 2,8 millióra nőtt a kártyabirtokosok száma, míg a költések összege a hónapban megközelítette az 59 milliárd forintot.

A SZÉP Kártya használati, valamint az eddig megismert turisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a turisztikai fogyasztás jelentősen növekszik. A kormány célja, hogy 2024-ben újraindítsa, majd jövőre tovább emelje a gazdasági növekedést, és így évről évre haladva, folyamatosan felzárkózzunk és elérjük az EU-fejlettségi átlag 90 százalékát. Ehhez járul hozzá a turisztikai ágazat folyamatosan erősödő teljesítménye – zárja közleményét az NGM.

A BKIK és a területi kamarák célja a kormányzattal együttműködésben a hazai vállalkozások növekedésének előmozdítása, hozzájárulva ezzel is a gazdaság bővüléséhez.

I Forrás: Üzleti Hírszerzés

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

Egyiptom turizmusa nevethet az iráni konfliktus végén

More details
Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

Mit tesz a whiskyvel az óceán? Világkörüli úton tesztelik az ital érlelésének új módszerét

More details
Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

Kutyás piknik, szakértői programok és jótékonyság egy helyen, 2026. április 19.

More details
A terv–tény rés, ami milliókba kerül

A terv–tény rés, ami milliókba kerül

More details
Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

Turizmus: nem csak visszatért, hanem átalakult

More details
Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

Lakásárak 2026-ban: mi áll valójában a drágulás mögött?

More details
Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

Új exportplatform indul a Kamara stratégiai támogatásával

More details
Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Lakásvásárlás: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője