2026. február 4., szerda - Ráhel

Versenypiaci hírek

Több mint hatszáz új munkahelyet teremt a Kometa

2022-03-17 919

Szijjártó: százhúsz milliárd forintnyi beruházás kezdődik meg Kaposváron több mint hatszáz új munkahelyet teremtve. Százhúsz milliárd forint értékben két beruházás kezdődik meg Kaposváron, amelyek nyomán több mint hatszáz új munkahely jön létre a városban – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután letették az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó Sisecam csoport, majd a Kometa 99 Zrt. húsfeldolgozó vállalat kaposvári beruházásainak alapkövét.

A török Sisecam csoport 85 milliárd forintos fejlesztéséhez az állam 14 milliárd forint támogatást nyújt és a 2024 végéig megvalósuló projekt nyomán 330 új munkahely jön létre Kaposváron. A vállalat a világ egyik legnagyobb üvegáru-gyártója: 14 országban 43 gyárral van jelen, termékeit mintegy 150 országba exportálja. Beszédében Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország a válságok évtizedét tudhatja maga mögött, hiszen a pénzügyi, majd a migrációs krízis után jött a koronavírus, illetve a világjárványt kísérő gazdasági nehézségek, most pedig háború tört ki a szomszédban.

A kormány sikeres válaszokat adott a válsághelyzetekre, de a döntésekhez mindig higgadtságra, megfontoltságra és felelősségteljes viselkedésre volt szükség

– fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek fontos alapját adta az a politikai stabilitás, amely lehetőséget biztosított a nyugodt döntéshozatalra.

Emlékeztetett rá, hogy a kormány a járvány idején is ragaszkodott bevált gazdaságpolitikai stratégiájához, és a munkanélküliség finanszírozása helyett elindította minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját, amelynek nyomán a tavalyi lett a legsikeresebb év hazánk gazdaságtörténetében. A miniszter emellett fontosnak nevezte, hogy Magyarország „Európa legversenyképesebb, legvonzóbb beruházási környezetét biztosítja”. „Magyarország csak akkor lehet sikeres ország, ha a magyar emberek dolgoznak” – mondta, ígéretet téve arra, hogy a kormány folytatni fogja az adók csökkentését és a beruházások támogatását.

Az olasz többségi tulajdonú Kometa 99 Zrt. kapacitásbővítő fejlesztésének összértéke 31 milliárd forint, amelyhez az állam 11 milliárd forintos támogatást nyújt, így segítve a meglévő 733 munkahely megőrzése mellett 280 új munkahely létrehozását. A külügyminiszter aláhúzta: a beruházás új dimenzióba helyezi a magyar sertéshús-feldolgozást, így a cég a jelenlegi 44 százalékos exporthányadát először 56 százalékra, majd kétharmadosra emelheti.

Ennek kapcsán a magyar élelmiszeripart méltatta, és rámutatott, hogy az ágazat teljesítménye tavaly 17 százalékkal nőtt és meghaladta a 4500 milliárd forintot, majd az idei év első hónapjában is 34 százalékkal bővült. Szavai szerint ugyanakkor a szektorra az ukrajnai háború miatt nagyobb teher fog hárulni a következő időszakban, hogy bírja a növekvő termelési igényeket.A Kometa közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az építési munkák négy ütemben valósulnak meg, az első ütem építési engedélye már rendelkezésre áll, folyik a kiviteli tervek készítése és a kivitelező cégek előzetes kiválasztása.

A termelőkapacitás bővítése során nagy volumenű gépbeszerzésre kerül sor a készítménygyártáshoz és a húsfeldolgozáshoz kapcsolódóan, új hűtőház, szalámi szeletelő épül, és bővülnek a csomagoló- és raktárfunkciók – jegyezték meg.

Hozzátették, a fejlesztéssel a cég termékportfóliójában hangsúlyosabbá válnak a csomagolt és kényelmi termékek. A Kometa tavaly 71 ezer tonna húst dolgozott fel, 2025-ben ennél 35 százalékkal többet tervez, ezzel együtt dinamikus külföldi terjeszkedésbe kezd – idézte a közlemény Giacomo Pedranzini ügyvezető igazgatót. A vállalat az olasz Pedranzini és Ruffini család, Kaposvár városa, az MFB Invest Zrt. és a Zito-csoport tulajdonában van, árbevétele 2019-ben 46,5 milliárd, 2020-ban 54,2 milliárd, 2021-ben több mint 58 milliárd forint volt.

A Kometa a termékeit mintegy 40 országba exportálja, legfőbb exportpiaca Olaszország, Horvátország, Szlovénia és Németország. A társaság a több mint 800 munkavállalójával a város és Somogy megye egyik legnagyobb munkaadója – olvasható a közleményben.

I  Forrás: agrokep.vg.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

More details
Zsugorodó árrés mellett túlélésre játszanak az építőanyag kereskedők

Zsugorodó árrés mellett túlélésre játszanak az építőanyag kereskedők

More details
Hűvös bizalom – hűtési láncok a 21. században

Hűvös bizalom – hűtési láncok a 21. században

More details
A természetes önazonosság az új irány az orvosi esztétikában

A természetes önazonosság az új irány az orvosi esztétikában

More details
FeHoVa, 2026. február 5-8.

FeHoVa, 2026. február 5-8.

More details
Budapest Central European Fashion Week, 2026.február 9–15.

Budapest Central European Fashion Week, 2026.február 9–15.

More details
A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

More details
A CA Immo sikeresen lezárta a Millennium Tower I irodaház eladását Budapesten

A CA Immo sikeresen lezárta a Millennium Tower I irodaház eladását Budapesten

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője