2026. június 9., kedd - Félix

Versenypiaci hírek

Ennyit fejlődtek a szoftverek és hardverek az elmúlt 30 évben

2022-03-16 709

Hosszú utat tett meg a technológia és a számítástechnika azóta, hogy elkészült a világ első népszerű böngészője, elküldték az első szöveges üzenetet, és megjelent az első okostelefon, az IBM Simon.

Furcsa érzés arról írni, hogy milyen volt a világ harminc évvel ezelőtt, amikor a PC World mai szerkesztőinek nagy része még az iskolapadba véste szerelme nevét, mások négykézláb kúszva próbálták meg felfedezni mikrokörnyezetüket, én pedig talán az amazonasi esőerdőkben, császárbajszú tamarinként készültem a halálra, hogy egy évvel később már embergyermekként születhessek újra. A technológiának azonban van egy olyan sajátossága, hogy nem kell neki harminc év, öt alatt is rengeteget fejlődik - mindannyian tanúi lehettünk annak, amikor a bunkofonokat felváltották az apró, kihajtós és szétcsúszós mobilok, a CRT-monitorokat a lapos képernyők, a Snake-et az Angry Birds.

A magyar PC World 1992 januárja óta számol be - egyebek mellett - az IT-világ aktualitásairól, hardveres és szoftveres újításairól. Most a teljesség igénye nélkül, de a lehető legtöbb meghatározó eseményt érintve végigvesszük, milyen fontos állomásokon haladt át azóta az informatika, hogy a mai kor gyermekei egy kerregő modemek, vibráló kijelzők, szekrény méretű gépek nélküli világban nőhessenek fel.

Boldog karácsonyt, Viola!

1992 rögtön egy szomorú eseménnyel indult: január elsején elhunyt Grace Hopper ellentengernagy, matematikus professzor, a programozás egyik úttörője, akinek fontos szerepe volt az 1959-ben kidolgozott, máig használatos COBOL nyelv megalkotásában. Ennek fordítója elsőként volt képes angol nyelvű kifejezéseket gépi kódként értelmezni. Szintén ebben az évben ment el Isaac Asimov sci-fi író, aki ugyancsak nagy hatással volt a technológiára, különösen a robotikára - az általa megfogalmazott törvényeket az MI-k fejlesztése során is alkalmazzák.

Azért vidám dolgok is történtek akkortájt: márciusban például megjelent a ViolaWWW, az első, igazán elterjedt webböngésző, amely már képes volt táblázatok és szövegformázások megjelenítésére, azonban nem tudott sokáig versenyben maradni az 1993-ban bemutatkozó, több rendszert támogató Mosaic mellett. Az IBM novemberben leleplezte a világ első okostelefonjának tartott Simon prototípusát, amely ugyan csak 1994-ben került forgalomba, de azzal, hogy egyszerre kínálta egy mobil és egy PDA funkcióit, azonnal felkeltette a szakma érdeklődését. Végül hat hónapot töltött a piacon, és 50 ezer példányban kelt el.

A teljes cikk: Ennyit fejlődtek a szoftverek és hardverek az elmúlt 30 évben

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

Az AI nem tesz különbséget zseni és szélhámos között

More details
Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

Ilyen lesz 2035-re minden második modern raktár!

More details
Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Több mint egymillió turista egy ezerfős városban: Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

More details
Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

Egyre több magyar váltana szakmát, összeállt két nagy tanfolyamos oldal

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details
VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője