2026. április 28., kedd - Valéria

Üzleti hírszerzés és biztonság

Az elismert Ming-Chi Kuo arról tájékoztatta az ügyfeleit, hogy legrosszabb esetben 2021-ben a Huawei ki is léphet a mobilpiacról. Az utóbbi napokban arról beszélnek a…
Az amerikai Cornell Egyetem tudósainak sikerült először félvezetőből készíteniük mikroszkopikus robotot, melyet lézerrel hoznának működésbe.
A Neuralink nevű vállalkozás csupán néhány éve dolgozik azon, hogy összekapcsolhassa az emberi agyat a számítógépekkel, de már tavaly is látható eredményt tudtak felmutatni. Napokra…
Első hallásra talán meglepő - bár korábbi tesztek tükrében teljesen érthető - konklúzióval zárult egy brit biztonsági cég vírusirtó-tesztjének legfrissebb iterációja. Az SE Labs vizsgálatának…
A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) a jövőben olyan kifinomulttá válik, hogy a mostani fejlettségi szintje a barlanglakók több ezer évvel ezelőtti művészetéhez lesz hasonlítható…
Kínának történő kémkedésért vádat emeltek Hawaii-on az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egyik korábbi munkatársa, Andrew Yuk Ching Ma ellen – jelentette be az amerikai…
A koronavírus-világjárvány nyolcadik hónapjában járunk, és még nagyon nem látszik a vége. Ha lesz neki olyan. Igen, tesztelnek vakcinákat, de gyakorlatilag biztos, hogy ezek nem…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

More details
A leggyengébb láncszem: súlyos biztonsági hiányosságok washingtoni Hilton-incidensben

A leggyengébb láncszem: súlyos biztonsági hiányosságok washingtoni Hilton-incidensben

More details
„A jövő nem illúzió, hanem megvalósítási út”

„A jövő nem illúzió, hanem megvalósítási út”

More details
Repülő Majális, 2026. május 1-2.

Repülő Majális, 2026. május 1-2.

More details
Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

More details
Siófoki Tavaszi Fesztivál, 2026 április 30-ig

Siófoki Tavaszi Fesztivál, 2026 április 30-ig

More details
Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

Ferrero bejelentés: 60 év után új ízzel bővítik a mogyorókrém kínálatot

More details
Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

Egyre többen adják el saját adataikat az AI fejlesztéséhez!

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője