2025. december 22., hétfő - Zéno

Archívum

Tízmilliárd a startupoknak: hova fordulj, ha van egy ötleted?

2017-11-22 362

startup2Eddig közel tízmilliárd forintot fektetett az állami Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. hazai startupokba. Úgy tudjuk, hogy ebből 420 millió forintot három olyan társaság kapott, amelybe korábban a GB & Partners, vagyis Gubicza Ágoston és Boris Mihály érdekeltsége szállt be. Már majdnem tízmilliárd forintot helyezett ki az állami Hiventures Zrt. hazai ötletekbe, illetve startupokba.

Már majdnem tízmilliárd forintot helyezett ki az állami Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. hazai ötletekbe, illetve startupokba.

Köztük 420 millió forintot Gubicza Ágoston és Boris Miklós GB & Partners nevű cégének korábbi befektetéseibe.

A Hiventurestől kapott tájékoztató táblázat alapján korántsem egyedülálló eset, hogy a Hiventures egy korábbi Jeremie-befektető mellé társul második körös befektetőként. Gubiczáék helyzete azonban annyiban kivételes, hogy az összesen nyolc ilyen befektetésből hármat ők kaptak meg, a további öt invesztíción egy-egy tőkealap-kezelő osztozott.

Kihez mehetnek a startupok?

A Hiventures 2017-ben szinte egyeduralkodóvá vált a magyar kockázati tőkés piacon. Idei befektetési aktivitása ugyanis önmagában nagyobb, mint tavaly a piac egészének. Az nem is lehet kérdés, hogy a Hiventures sok ígéretesen induló, de tőkéjét mára felemésztő magyar cégnek az egyetlen túlélési esélyt jelenti.

Hiszen a komoly külföldi kockázati tőkés cégek nem igazán foglalkoznak az egymillió euró alatti befektetésekkel, de sok magyar társaság csak ennél kisebb összegeket tud értelmesen felhasználni.

Külföldi kockázati tőkés forrást így évente csak 3-4 hazai startup kap,

igaz a statisztika annyiban csalóka, hogy sokan eleve úgy alakítják meg a cégeiket, hogy az nem is tűnik hazainak, mert a magyar ötletgazda Londonban, Berlinben, vagy éppen Amszterdamban indul el.

Más befektető nem igazán jön szóba. A Jeremie-programok befektetési szakasza kifutott, így ma már a Hiventurs-ön kívül „könnyű” közösségi forrásokat felhasználó hazai kockázati tőkebefektető nem maradt.

Magántőkét befektető magyar piaci cégek ugyan akadnak a terepen, de a tőkére ácsingózók általában szívesebben mennek a nagy állami társasághoz, mert ott közös érdekeltség lelhető fel, a Hiventures is érdekelt ugyanis a sok üzletben, a gyors befektetési döntésekben, mert egyfajta kihelyezési kényszere van.

A teljes cikk az index.hu-n olvasható.

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

A bankkártya-elfogadás történetében először csökkent a fizikai boltokban működő POS-terminálok száma

More details
Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

Kolozsváron nyit új éttermet a Simons Burger

More details
Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

Murvás parkolóból városi fejlesztés: új fejezet jöhet az Alba Pláza környékén

More details
Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

Szigorúbb szabályok jönnek a halasztott fizetésre 2026-tól

More details
A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

More details
Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

Szép ajándék a kakaó árának zuhanása – de a csokoládé ára csak jövőre követheti

More details
Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

More details
Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

Kémkedő mérnökök, lopott technológiák és az AI-verseny: hogyan zárkózott fel Kína?

More details
Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

Az európai létesítménygazdálkodási piac öt éven belül megduplázódhat

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője