2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

HVG: nem kell nekik lakás, autó, de még mosógép sem

2015-06-09 427

Minek a saját lakás, a saját autó, a nyaraló vagy a mosógép? Lehet lakni, vezetni, nyaralni és mosni közösségi alapon is, ráadásul így sokkal szórakoztatóbb. A nyugati fiatalok csak hozzáférést akarnak, nem tulajdont, és nem a munka, hanem a szórakozás köré szervezik az életüket. Kezdjen ismerkedni az új életstílussal, ha a gyerekeit meg akarja érteni. Ők nem akkor fogják magabiztosnak érezni magukat, ha birtokolják a vagyont, hanem akkor, ha nem kell törődniük vele.

Kovács úr megvette élete második autóját – ez a szlogenje az egyik legemlékezetesebb reklámnak, amelyben Kovács úr egy 1967-ben vett VW „bogarat” cserél 1992-ben Golfra. Kovács úr 25 évig hajtotta a bogárhátúját, és a reklám üzenete szerint kitart a megbízható német technika mellett. A hirdetés elég jól ült, amikor készült, ma azonban lehet, hogy éppen a német fiatalok fogadnák az üzenetet felemás érzésekkel. A megbízhatóság iránti igény ugyan nem veszett ki a világból, azt azonban ma már sokan végtelenül unalmasnak tartanák, ha egy negyedszázadig kellene ugyanazt az autót vezetniük. Miért is, ha akár minden héten másfajta autóba ülhetnek, a különféle megosztó-megoldásoknak köszönhetően?

Szórakozás iránti kiolthatatlan vágy és kötöttségnélküliség

A nyugat-európai vállalatvezetők szinte minden iparágban azzal szembesülnek, hogy a kilencvenes évek második felében, vagy az ezredforduló tájékán született Z-generáció tagjai egyáltalán nem úgy akarnak fogyasztókká válni, mint Kovács úr a bogárhátújával. Ők a szüleikkel ellentétben nem ragaszkodnak ahhoz, hogy a tulajdonukban legyenek a fontosabb vagyontárgyak (lakás, autó, nyaraló stb.), sőt éppen a tulajdonlással kapcsolatos maceráktól szeretnék távol tartani az életüket. Az új kulcsszó a hozzáférés: a fejlett nyugati országokban egyre inkább arra kell a céges stratégiákat alkotni, hogy a termékhez való könnyű hozzáférést biztosítsák, mert a fiataloknak azt lehet jobban eladni.

A változásnak két fő hajtóereje van. A hozzáférést preferálók egyrészt arra jöttek rá, hogy ezzel a módszerrel racionálisabban tudják a rendelkezésükre álló anyagi forrásokat a mindennapi igényeikhez igazítani, és ebben jelentős szerepet játszhatnak a 2008-as gazdasági válság tanulságai. Látták, hogy a hitelekből adott esetben elég nehéz kimászni, egy tulajdon nélküli életben viszont sokkal nagyobb a mobilitás lehetősége. Ha úgy alakul a helyzet, hogy kevesebb pénz áll a házhoz, akkor gyorsan és fájdalommentesen tudják visszafogni a költéseiket, kisebb lakásba költözni, vagy más városba vándorolni, ahol jobb lehetőségek nyílnak.

A másik hajtóerő a fiatalok állandó impulzusigénye, amely úgy tűnik, hogy most erősebben jelentkezik, mint az elődgenerációknál. Ezt nemrég egy nagy német vállalat vezetője úgy fogalmazta meg, hogy a fiatalok – a szüleikkel ellentétben – nem a munkának élnek, azt sokkal inkább csak eszköznek tekintik ahhoz, hogy a fizetésükből szórakozzanak. Ebben az értelmezésben a lakhatás és az autózás is csak egyfajta (komolyabb) szórakozás, amit kedvük szerint váltogathatnak. E két fő hajtóerőt azonban csak a technológiai fejlődés teszi életképessé, az interneten felnőtt generáció természetesnek tartja a vagyontárgyak megosztásának és jobb kihasználásának lehetőségét. Ha taxi, akkor Uber, ha szállás, akkor Airbnb, ha autó, akkor Zipcar, a megosztás és a szolgáltatás értékelhetősége internet nélkül aligha lenne elképzelhető.

Az lesz a nyerő cég, aki a hozzáférést adja

A „megosztásos gazdaság” (sharing economy) és a közösségi fogyasztás (collaborative consumption) persze nem új dolog. A könyvtárak mindig is felkínálták azt a lehetőséget, hogy csak átmenetileg kölcsönözzön valaki egy könyvet, de ne vegye meg, és az is természetes például, hogy bárki választhat aközött, hogy a garázsában épít egy saját edzőtermet, vagy eljár egy közösségi helyre. A jelenség inkább azért figyelemreméltó, mert az internetnek köszönhetően az élet egyre nagyobb területén válik a tulajdonról való lemondás reális lehetőséggé.

Céges szinten nagyon oda kell figyelni, hiszen megfordulni látszanak a modellek. A világ legnagyobb taxicégének (Uber) egyetlen autója sincs, a világ legnagyobb médiatartalom-közvetítője (Facebook) nem készít semmilyen tartalmat, a világ elsőszámú piacterének (Alibaba) nincs egyetlen raktára sem, és a világ legnagyobb szállásportáljának (Airbnb) nincs egyetlen ingatlana sem. Az látszik nyerőnek, aki a hozzáférést adja.

A cikk folytatása a hvg.hu oldalán >>

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője