2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Archívum

Brutális egyenlőtlenségek a világban

2014-10-15 508

Publikálta a Credit Suisse 2014-es Global Wealth Reportját (GWR), amely a gazdagok és szegények közötti egyenlőtlenség gyorsulására is rámutatott. A világ népességének szegényebb fele csupán a teljes vagyon kevesebb, mint egy százalékát mondhatja magáénak, míg a 85 leggazdagabb vagyona annyi, mint a világ legszegényebb 3,5 milliárd emberének tulajdona összesen - számol be az atv.hu

A világ népességének leggazdagabb egy százaléka egyre gazdagabb, és már a globális vagyon több mint 48 százalékát ők birtokolják – mutatott rá kedden közzétett jelentésében (GWR) a Credit Suisse, amely arra figyelmeztetett, hogy a növekvő egyenlőtlenség recesszióhoz vezethet. A GWR szerint egy 3650 dollárnyi vagyon tulajdonosa már a világ gazdagabb feléhez tartozik.  77 ezer dollár értékű vagyon kell ahhoz, hogy valaki a globális vagyon tulajdonosainak felső 10 százalékához, 798 ezer dollárnyi pedig ahhoz, hogy a felső 1 százalékhoz tartozzon.

„A világ népességének szegényebb fele csupán a teljes vagyon kevesebb, mint egy százalékát mondhatja magáénak. Ez éles ellentétben áll azzal, hogy a leggazdagabbak tizedéé a világ gazdagságának 87 százaléka, egy százalékuk pedig a globális vagyon közel felét, 48 százalékot tulajdonol” – olvasható az immár ötödik éve megjelenő éves jelentésben.

A jelentés szerint a teljes globális vagyon új rekordnak számító értéke már 263 billió dollár, ami több mint kétszerese a 2000-ben kiszámított 117 billió dolláros vagyonnak.

A megállapításokat megragadták a szegénység ellen küzdő Oxfam nemzetközi jogvédő szervezet aktivistái. Az Oxfam 2014 elején megjelent kutatása kimutatta, hogy a világ 85 leggazdagabb emberének vagyona 1 billió dollár, ami annyi, mint a világ legszegényebb 3,5 milliárd emberének tulajdona összesen.

„Ezek a számok további bizonyítékok arra, hogy az egyenlőtlenség szélsőséges és növekvőben van. Azt is alátámasztják, hogy a pénzügyi válságot követő gazdasági fellendülés a leggazdagabbaknak kedvezett” – vélekedett Emma Seery az Oxfam vezetője, aki szerint a növekvő egyenlőtlenség miatt a szegény országokban sokak számára kérdésessé vált gyermekeik iskoláztatása, és a betegek gyógyszerhez jutása.

 

További érdekes részletek az atv.hu oldalán >

 

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője