"A minimálbérnél kicsit többet vallok be az adóhatóságnak, így hitelesebb, és elkerülhetem az ellenőrzést." "A jövedelmem nagyobbik részével magam gazdálkodom. Ebből segítem a gyerekeket és majdan ebből egészítem ki a nyugdíjamat", vallják többen is a Városkutatás Kft. lakáspolitika, nyugdíjrendszer, illetve a demográfiai változások összefüggéseit kereső vizsgálatában. Az EU támogatásából megvalósuló DEMHOW kutatás nyolc országot ölel fel.

A rendszerváltozás után egymillióan tûntek el egyik napról a másikra a honi munkaerő-piacról, de csak egy részük jelent meg a segélyosztó helyeken. A többiek eltûntek az informális gazdaságban. Számosan a hivatalos bérüknél jóval nagyobb jövedelemre tesznek szert, amelyről nem adnak számot az adóhatóságnak. Becslések szerint elérheti a GDP egyharmadát a láthatatlan jövedelmek mértéke. Optimista elemzők az ebből származó vagyonokat a nyugdíjrendszer negyedik pilléreként emlegetik.

Csakhogy senki sem lehet biztos abban, hogy az adómegkerülésből származó bevételeket felhalmozzák tulajdonosaik. A többség vélhetően feléli. Sokan közülük három-négy év múlva elérik a nyugdíjkorhatárt, csak épp nyugdíjuk nem lesz. Miből fognak megélni? Néhányan az alapnyugdíj bevezetésében látják a megoldást. Csakhogy ehhez túl nagy az informális gazdaságban forgó pénz, és túl kevés az állami bevétel.

- Az adókerülő életstratégiát választók egy része tudatosan készült a nyugdíjas korára - véli Hegedüs József, a Városkutatás Kft. egyik ügyvezetője.

- Közülük sokan ingatlanba fektették a pénzüket. Szép számmal akadnak azonban olyanok is, akik nem tettek félre öreg napjaikra, mivel fogyasztási szintjük fenntartása fölemésztette a jövedelmüket. Õk elsősorban arra számítanak, hogy egész életükben dolgoznak. Tervük azonban könnyen meghiúsulhat az időskorral beköszöntő betegségek és az életkor előrehaladtával automatikusan csökkenő munkalehetőségek miatt - hívja fel a figyelmet Szemző Hanna, a kutatás másik vezetője.

Szerinte erre a helyzetre nincsenek valós stratégiák. A saját vállalkozásból élő fiatalok túl távolinak találják a nyugdíjas éveket, így ezzel a szemponttal nem is foglalkoznak. A rendszerváltáskor már a munkaerő-piacon lévő középgeneráció arra készül, hogy életszínvonalának fenntartásához ki kell majd egészítenie a nyugdíját. A vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a nyugdíjba vonulók 3-5 éven belül kikopnak a munka világából. Az adókerülők különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek, hiszen teljes jövedelmüket maguknak kell előteremteniük.

Erősödik a családtagok egymásra utaltsága. A magyar fiatalok lakásszerzése csaknem elképzelhetetlen a szülők támogatása nélkül. Különösen igaz volt ez a rendszerváltás után években, amikor több generáció megtakarítása kellett egy ingatlan megvételéhez. A helyzet azóta enyhült, de ma is keveseknek sikerül családi segítség nélkül belépni a lakáspiacra. A felmérés szerint a bérből-fizetésből élő, egyedülálló fiatalokat szinte teljesíthetetlen próbatétel elé állítja az első lakás megvásárlása. Sokan közülük munkás évük első tíz évét albérletben húzzák le. (S közben évente 20-25 ezer lakás ürül ki lakók halála miatt. Igaz, ezek hasznosítását többnyire nehezíti rossz - falusi, tanyasi - elhelyezkedésük.)

A felmérésben egyetlen fiatalember akadt, aki családi segítség nélkül vette meg első otthonát. Ez elismerten a benzinkutas éveinek hozadéka. A szülői háttér szerepének erősödése konzerválja a társadalmi egyenlőtlenséget. A család szociális védőhálóként funkcionál: a megcsúszó családtagot először a rokonság próbálja a felszínen tartani, vagyontárgyai értékesítése árán is.

Az ingatlan birtoklása az életstratégia központi elemévé vált. A szülők megőrzik a gyerekeknek, cserébe pénzbeli támogatást, esetleg ápolást kérnek. Az utódok is inkább ezt preferálják. Új európai tendencia az 55 év felettiek feltámadó mobilitása: a szülők egyre szívesebben költöznek gyerekeik közelébe.

Sajátos magyar jelenség a "lefelé mobilizálás" - az ingatlan kisebb értékûre, olcsóbban fenntarthatóra cserélése -, majd az így keletkező jövedelem felélése. Már 2003-ban ide sorolták a lakásváltások húsz százalékát. A lánc végén lévő, leromlott állapotú, belső kerületi gettólakásból, a nagy rezsiköltséggel járó panelotthonból kiszorulók többsége városszéli bérviskókban, a nagyvárosi agglomeráción túli aprófalvakban, illetve tanyákon köt ki. A lefelé szúszó réteg szélesedését jelzi a komfort nélküli lakások iránti kereslet növekedése. A kevés költségből fenntartható lakásokban ugyanis segélyből is meg lehet élni. Akinek még erre sem telik, az előbb-utóbb a csicskáztatóknál köt ki - összegez Hegedüs József, aki úgy véli: a szegénység szétszóródott.

 

 

(Forrás: www.nol.hu)