2025. december 3., szerda - Ferenc

Archívum

Egyre több telefont hallgatnak le Németországban

2009-09-25 1066
Németországban az elmúlt évben jelentősen emelkedett a telefonlehallgatások száma, tő pedig egyre több internetkapcsolatot figyeltek meg. Mint a Süddeutsche Zeitung címû müncheni lap jelenti, a lehallgatásokat egyszerû gyanú...
...alapján rendelték el, bûnvádi eljárások sikeres lefolytatásához. A terrorizmus elleni harc során az elmúlt évben egyre több telefonbeszélgetést hallgattak le illetve internetkapcsolatot figyeltek meg Németországban.

Tavaly óta a telefontársaságoknak kötelező minden hívást fél évig tárolni, amely alapján a nyomozati szervek könnyen kideríthetik az esetleges gyanús emberek valamennyi beszélgetőpartnerét, mobiltelefonon történő beszélgetés esetén pedig a hívó és a hívott fél tartózkodási helyét is meg tudják állapítani.

A Süddeutsche Zeitung megbízható forrásokra hivatkozva arra is fényt derített, hogy nem csak a kapcsolt számokat rögzítik, hanem egyre több beszélgetést is rögzítenek a hatóságok utasítására. Az elmúlt év során 11 százalékkal nőtt azon beszélgetések száma, amelyek lehallgatására nem terrorelhárítási célból adtak utasítást.

Bírói végzés alapján így tavaly 16 463 telefonhívást rögzítettek a hatóságok, ezek közül több mint 5 000 beszélgetést bûnvádi eljárás megindításával kapcsolatban, és az érintetteket legfeljebb utólag tájékoztatták erről.

A lap cikkével kapcsolatban az ellenzéki Zöld Párt szóvivője kijelentette, hogy a megfigyelésekre vonatkozó rendelkezések szigorítására lenne szükség, és síkra szállt a személyi adatvédelem fokozottabb betartása mellett.

Emlékeztetett arra is, hogy csak súlyos bûncselekmények elkövetése indokolja a személyes szféra megsértését és a gyanúba keveredett emberek telefonjainak lehallgatását.
 
 
Forrás: www.inforadio.hu
Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Tipp

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

Chamath Palihapitiya: az AI jövője túlmutat a Föld erőforrásain

More details
Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

Közösséget épít sporttal a globális kriptotőzsde 2025. december 12-én

More details
Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

Idén is díjazták az év legkiválóbb vezetőit

More details
Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

Az SPM Invest több mint 2,3 milliárd koronáért vásárolt meg egy jelentős irodaegyüttest Brnóban

More details
Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

Lengyel lakáspiac: stabilizálódás a javuló hitelfeltételek hatására

More details
A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

A cseh ipari ingatlanpiac elérte a 13 millió négyzetméteres mérföldkövet

More details
Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

Az MI átalakító ereje: Európa döntésének pillanata

More details
A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

A beszűkült kínálat és az elszálló árak szabtak gátat az ingatlanpiaci lendületnek

More details
Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

Az Ares Management bemutatja a Marq márkát

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője