2025. július 30., szerda - Judit

Archívum

Készül a kormányzati Gödör? Konszenzus nélkül nem lehet hosszú távra tervezni!

2006-12-11 510

 Minden ciklusban volt eddig ötlet az új kormányzati negyed kialakítására, minden vezető álma, hogy maradandót alkosson. Konszenzus nélkül azonban egy olyan méretû és jelentőségû ingatlanberuházás, mint a kormányzati negyed – amelynek átadása már csak a tervezés, engedélyeztetés és kivitelezés várható időigénye alapján is átnyúlik a következő választási időszakra –  könnyen az Erzsébet téri gödör sorsára juthat –  hívja fel a figyelmet Michael Smithing, a Colliers International ingatlantanácsadó vállalat budapesti ügyvezető igazgatója.

A korábban ismertetett három alternatíva közül Smithing ha nem is ideálisnak, de alkalmasnak tartja a Nyugati pályaudvar környékét, hiszen nagyrészt a MÁV tulajdonában van, így nem kell magánkézben lévő ingatlanokat felvásárolni; a legközelebb fekszik a Parlament épületéhez (és a Földmûvelésügyi Minisztériumhoz, ahová a tervek szerint átköltözne a Miniszterelnöki Hivatal); jó a tömegközlekedés, amelyet ráadásul az 5-ös metróvonal későbbi kialakításával tovább is lehet fejleszteni. Megfogalmazható számos hátrány is: a közvetlen szomszédságban található leromlott állapotú ingatlanok, a túlzott forgalmi leterheltség, a beruházás költségeit növelő pótlólagos beruházások (sínek befedése), és a nem MÁV-tulajdonú területek rendezési gondja.  Sőt a választás biztonsági szempontból sem egyszerûsíti a helyzetet, mivel a tervek megvalósulása esetén alulról is védeni kell a magyar kormányzati szervek épületeit. A környék ingatlanpiaca mindenesetre azonnal reagált a hírre, és beindult a befektetők fantáziája.

Vajda Tibor, a Colliers International irodaüzletágának társigazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy a MÁV tulajdonában levő területek valószínûleg környezetvédelmi szempontból szennyezettek, így az engedélyeztetési eljárás és a mentesítési, tisztítási munkálatok is késleltethetik a beruházást. Ha azzal kalkulálunk továbbá, hogy egy közepes méretû, 15 ezer négyzetméteres irodaház kivitelezése átlagosan 16 hónap, akkor az 5 500 „alkalmazottat” befogadó kormányzati negyed esetében – a nemzetközi tervpályázat kiírását, a tervezési- és engedélyeztetési folyamatot, valamint a nagyságrendekkel nagyobb méretû beruházást figyelembe véve – minimum 3-4 éves megvalósulással számolhatunk. Ez azt jelenti, hogy vagy nagyon kapkodva fog megvalósulni a kormányzati negyed, vagy hosszabb távon gondolkodva a politikai elitnek konszenzusra kellene jutnia az ügyben. Végül pedig a szakértők és a nyilvánosság nagyobb bevonása sem volna hátrányos az ügyben.

Persze még mindig keveset tudunk arról, hogy a költségvetési megszorítások miatt tervezett, illetve megkezdett kormányzati-államigazgatási reformok mit is jelentenek humánerőforrás, szervezési, információ- és adatkezelési, logisztikai, üzemeltetési és nem utolsó sorban objektum- és személyvédelmi szempontból.  Ezek feltárása nélkül pedig igen nehéz hosszú távra funkcionális ingatlanokat tervezni és megvalósítani. Jó lenne pedig, ha függetlenül attól, hogy melyik oldal van hatalmon, beválnának az új kormányzati ingatlanok.

"Tervezzünk hosszú távra, de ehhez legalább minimális konszenzus kellene a pártok között” – összegzi álláspontját Michael Smithing, miközben az MTI éppen nyilvánosságra hozta a legnagyobb ellenzéki párt nyilatkozatát, mely szerint számvevőszéki vizsgálatot szorgalmaz a Fidesz a kormányzati negyed beruházása ügyében. A Fidesz-frakció a parlamentnek országgyûlési határozatot nyújtott be, amelyben azt kezdeményezi, hogy az Állami Számvevőszék végezzen vizsgálatot arról, hogy a beruházás pénzügyileg szükséges-e, illetve mekkora terhet ró a költségvetésre és az országra.

Magyarországon remek szakemberek vannak. Kár lenne egy újabb – kormányzati – gödörért. Lehetne ez a beruházás akár egy nemzetközi szinten is sikeres példa.

[ A hír szerzője:  O|G|H - Orbán Róbert]

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Események

Error: No articles to display

Versenyben

Error: No articles to display


 

 


 

Tartalom galéria

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

Mit tehet egy cég, ha a felsővezetői botrányba keverednek?

More details
Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

Bővült a raktárkínálat, növekedett az üresedési ráta is

More details
Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

Románia kiskereskedelmi piaca megerősítette stratégiai központi szerepét

More details
Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

A nyári szabadságolások után nő a felmondásosok száma

More details
Lehetőség a múltban

Lehetőség a múltban

More details
Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

Újabb lakóparkkal bővült a LIVING kínálata

More details
Stratégiai bővítés Nyíregyházán

Stratégiai bővítés Nyíregyházán

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője