A korábbi verzió szerint egy kínai kémnő csábította el azt a sanghaji japán konzulátusi tisztségviselőt, akit 2004-ben megzsaroltak majd öngyilkos lett. A japán külügyminiszter hétfőn…
A Discovery Channel A kém címmel indított a hétvégén egy sorozatot, ebben egyszerû, hétköznapi civileket képeznek ki titkosügynöknek. Nem késő bekapcsolódni: folytatás jövő szombaton.
Lemondott szerdán a cseh Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatója, Jan Mares, miután kiderült, hogy kapcsolatban állt egy súlyos bûncselekményekkel és korrupcióval gyanúsított alvilági csoporttal. "Jan Mares azért…
A terroristaveszély elhárításának sikere vagy kudarca múlhat azon az elektronikus megfigyelési programon, amelynek alapján az amerikai szervek bírósági hozzájárulás nélkül lehallgathatják az amerikai állampolgárok nemzetközi…
Számítógépes vírusokkal szinte már mindenki összefutott. Aki számítógépet használ, főleg ha az Internetre csatlakozik, majdnem biztosan személyes élményekkel is rendelkezik e téren. De nem kell…