2026. március 17., kedd - Gertrúd

Archívum

A cégautókkal rendelkező társaságok jó részét érinti a januárban életbe lépett új szabály, amely szerint már útnyilvántartás vezetése nélkül levonható a személygépkocsi bérleti díj áfájának…
Az űrlift több mint száz évig az első látásra egyszerű, valójában azonban megvalósíthatatlan ötletek mintapéldája volt. Talán még most is az. Ugyanakkor egyre több mérnök…
Meghalt a Quadriga nevű kanadai kriptopénztőzsde alapító-vezérigazgatója, ami egy csapásra 180 millió kanadai dollártól (38 milliárd forinttól) vágta el a cég ügyfeleit. Ő volt ugyanis…
Első fokon döntés született a magyar állam elleni egyik utalványos perben, Magyarországnak 73 millió eurót plusz kamatokat kell fizetnie a Sodexónak – írja a Reuters. Nem fognak megszűnni…
A WING a hazai ingatlanpiac vezető, magyar magántulajdonban lévő vállalkozása tovább növelte jelenlétét a dél-budai irodapiacon: megvásárolta az Infopark B, C és I irodaházait, valamint…
Számos mutatóban újabb rekordok születtek tavaly a budapesti irodapiacon. Az év második felében soha nem látott mélységbe süllyedt az üres területek aránya, miközben gőzerővel épültek…
Budapesten kívül az alacsonyabb árak miatt az agglomeráció is egyre kedveltebb a lakásvásárlók körében. A főváros után az Otthon Centrum Pest megyére is elkészítette az…

Üzleti hírszerzés, biztonság


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

Friss kutatás: Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

QR-kóddal követhetővé válhat az élelmiszerek útja Magyarországon

More details
Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

Tavasszal tömegek kezdenek új állás után nézni

More details
A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

A fast furniture helyett tartós bútorokat keresnek a szülők

More details
Vége a kábelkáosznak: egy eszköz válthatja ki az összes csatlakozót a tárgyalókban

Vége a kábelkáosznak: egy eszköz válthatja ki az összes csatlakozót a tárgyalókban

More details
4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

More details
Kedvezményes felhőalapú digitális aláíró megoldás

Kedvezményes felhőalapú digitális aláíró megoldás

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője