2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

A CTP a teljes régióban lehetőséget biztosít a CTPark hálózat ügyfeleinek, hogy a piaci normáktól eltérően, rövid távú bérleti futamidőkkel is béreljenek területeket. Az intézkedést…
A Lánchíd Palota műemlék épületét veszi meg székhelyének a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB), ahova a tervek szerint még az idei év végéig átköltözik – közölte…
A Cushman & Wakefield budapesti irodájának segítségével egy vezető szoftverfejlesztő vállalat írt alá bérleti szerződést 7 500 négyzetméterre rekord sebességgel, az Atenor Váci Greens irodakomplexumának E…
Az ellátási láncok működése továbbra is kulcsfontosságú, miközben rövid távon a piaci körülmények bizonytalanok, egyre valószínűbb, hogy a gazdaság csökkenésbe fordul. A Prologis öt olyan…
Mondhatni szerencsére, hogy a technológia jóval korábban rendelkezésre állt, mint ahogyan szükségessé vált. A Sharp a világ egyik legnagyobb fejlesztő és gyártó cége profi megoldást…
Hogy pontosan kinek (melyik szervezetnek), vagy milyen célra, arról később döntenek, de a 250 millió forintos összeg biztosan segíti a küzdelmet a koronavírus elleni harcban.
Azon országok kormányzati hatóságai, ahol az IMMOFINANZ kiskereskedelmi ingatlanokkal rendelkezik és üzemeltet, nemrégiben korlátozásokat vezettek be és különféle intézkedéseket hajtottak végre a koronavírus (COVID-19) visszaszorítására

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése

Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése

More details
A Skanska semleges hoszt alapú, épületen belüli mobilkapcsolati modellt vezetett egy irodafejlesztésében

A Skanska semleges hoszt alapú, épületen belüli mobilkapcsolati modellt vezetett egy irodafejlesztésében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője