2026. március 19., csütörtök - József

Archívum

Nagyot fordult a világ a napi bevásárlások terén is: a koronavírus terjedésével kevesebben keresik fel a forgalmas bevásárlóhelyeket, helyette inkább az otthon biztonságában az internetes…
Széles körben felháborodást okozott Németországban két óriásvállalat, a sportszereket gyártó Adidas és a cipőkkel kereskedő Deichmann azon döntése, hogy a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem fizetik…
Április 2-től átlagosan két órával hamarabb zárnak a Tescók, írja a Magyar Nemzet.  A cég azt mondta nekik erről, hogy:
Rövid időn belül csődbe mehetnek a főváros legnépszerűbb bevásárlóutcái – erre figyelmeztet az érintett vállalkozások érdekképviselete. Úgy vélik, az üzletek többségének a járvány végére le…
A koronavírus-járvány miatt bezárt kulturális intézmények közül számos kínál digitális tartalmakat, többek között korábbi produkciók felvételeit és élő koncerteket, előadásokat.
A koronavírus-járvány miatt március 17-től határozatlan ideig nem látogathatók a Janus Pannonius Múzeum kiállítóhelyei, az első virtuális túra azonban máris elindult.
Nemrég találtunk két külföldi és egy magyar oldalt, illetve Facebook csoportot, melyeknek az a célja, hogy a lehető legérdekesebb élő közvetítéseket, online programokat és webkamerás…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése

Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése

More details
A Skanska semleges hoszt alapú, épületen belüli mobilkapcsolati modellt vezetett egy irodafejlesztésében

A Skanska semleges hoszt alapú, épületen belüli mobilkapcsolati modellt vezetett egy irodafejlesztésében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője