2026. március 20., péntek - Klaudia

Archívum

Az Airbnb vezetője szerint teljesen vége van azoknak az utazási szokásoknak, amit eddig láttunk és tapasztaltunk. Az otthoni munkavégzés elterjedése egyrészt lehetővé teszi, hogy az…
A mobiltelefonok megjelenése óta a fizikai SIM kártya az egyik legfontosabb alkatrésznek számít. Az áramkörökkel ellátott kártyák az 1991-es bevezetésükkor még bankkártya méretűek voltak, a…
A vállalkozói életforma egyre vonzóbb a fiatalok körében, de sokaknak nincs ötlete, milyen vállalkozást indítsanak. Szerencsére ma már rengeteg szakmai képzés van, melyek elvégzése után…
Habár májusban már elkezdett magára találni az ingatlanpiac, még mindig csak a járvány előtti forgalom 50 százalékát érte el az észak-pesti kerületekben. Most mindkét oldal…
Megnyitottak csütörtökön a budapesti artmozik, a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino, a Tabán, a Corvin és a Cirkogejzír is. A Cinema City mozihálózat…
Már augusztus 3-án megkezdődik a következő szezon a Nemzeti Színházban, amelynek a most záruló évadban, a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet kihirdetéséig csaknem 75 ezer nézője volt.
Bostonban megtiltották a hatóságok és rendőrök számára, hogy arcfelismerő szoftvereket használjanak általános hatósági célokból, írja az Engadget. A város 13 tagú tanácsából mindenki arra voksolt,…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

Szellemi tulajdon védelem új szinten: szigorított a CATL is biztonsági protokolljain

More details
Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése

Megkezdődött a Greenway Apartments értékesítése

More details
A Skanska semleges hoszt alapú, épületen belüli mobilkapcsolati modellt vezetett egy irodafejlesztésében

A Skanska semleges hoszt alapú, épületen belüli mobilkapcsolati modellt vezetett egy irodafejlesztésében

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője