2020. augusztus 9., vasárnap - Emőd

Versenypiaci hírek

Megroppant a McDonald's a koronavírus alatt

2020-07-29 87

Bár a McDonald éttermei világszerte részlegesen újranyitottak, a cég második negyedéve gyengére sikerült, több soron az elemzői várakozások alatt alakultak a társaság számai, amelyet a befektetők kedvezőtlenül fogadtak, a McDonald's árfolyama esik a nyitás előtti kereskedésben.

Közzétette legfrissebb számait a McDonald’s a társaság árbevétele a tavalyi második negyedéves 5,4 milliárd dollárról 30 százalékkal 3,8 milliárd dollárra esett vissza. A nemzetközi étterem bezárások jelentős negatív hatással voltak a cég eladásaira, ennek volt betudható, hogy az árbevétel közel harmadával csökkent, ennek ellenére a második negyedéves árbevétel meghaladta az elemzők által várt 3,68 milliárd dollárt. A társaság arról is beszámolt, hogy bár a globális az éttermi eladások 23,9 százalékkal visszaestek, a mutató javulni kezdett idővel, az amerikai piacon az éttermi eladások 19,2 százalékkal estek vissza áprilisban, azonban a zsugorodás mindössze 2,3 százalékosra csökkent júniusra. A globális éttermi eladások visszaesése mérsékelten nagyobb volt, mint az elemzők által várt 22,8 százalékos csökkenés.

Az árbevétel visszaesése és a költségek növekedése miatt a társaság adózott eredménye a tavalyi 1,5 milliárd dollárhoz képest 68 százalékkal 484 millió dollárra esett vissza. A társaság egy részvényre jutó eredménye a tavalyi 1,97 dollárról 67 százalékkal 0,65 dollárra csökkent, ami alulmúlta az elemzők által várt 0,74 dollárt. A cég profitjára negatív hatással voltak a koronavírussal kapcsolatos költségek, beleértve többek között egy 200 millió dolláros marketingre fordított franchise támogatást.

A McDonald’s amerikai éttermei közül nagyjából 2 000 már kinyitott, azonban az újranyitásokat fel kellett függeszteni július elején, mivel a koronavírusos esetek száma megemelkedett az USA-ban. Az Egyesült Államokon kívül is jelentős negatív hatása volt az éttermek bezárásának a cég eredményeire, viszont USA-n kívüli éttermek 94 százaléka a negyedév végére legalább részlegesen kinyitott.

A cég nemzetközi piaci szegmensének - amelybe Franciaország és Németország is tartozik - éttermi értékesítése áprilisban kétharmadával esett vissza, viszont júniusra már csak 18,4 százalékos volt a csökkenés. A nemzetközi fejlődő piaci szegmensében – ideértve Kínát és Brazíliát - lassabb az értékesítés helyreállása, a cég éttermi eladásai 32,3 százalékkal estek vissza áprilisban, 20 százalékkal májusban, és 20,3 százalékkal júniusban. Ki kell emelni azonban Japánt, ahol az éttermi értékesítés nőtt a negyedévben.

A befektetők kedvezőtlenül fogadták, hogy a McDonald's több soron is alulmúlta az elemzői várakozásokat, a nyitás előtti kereskedésben a cég árfolyama 2,2 százalékkal került lejjebb.

(Forrás: www.porftolio.hu

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További híreinkből


 

 


 

Tipp

Időrendben

« Augusztus 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Tartalom galéria

Megvan az engedély: indulhat a budai campusfejlesztés

Megvan az engedély: indulhat a budai campusfejlesztés

More details
Nemzetközileg is környezetbarát minősítést kapott a dél-budai irodaház

Nemzetközileg is környezetbarát minősítést kapott a dél-budai irodaház

More details
Szárnyaló billiók

Szárnyaló billiók

More details
TikTok-háború: mi áll Trump tiltása mögött?

TikTok-háború: mi áll Trump tiltása mögött?

More details
Bizonytalanság és káosz a bel-budai és észak-budai ingatlanpiacon

Bizonytalanság és káosz a bel-budai és észak-budai ingatlanpiacon

More details
Scifi a raktárpiacon, vagy így néz majd ki a jövő logisztikája

Scifi a raktárpiacon, vagy így néz majd ki a jövő logisztikája

More details
Sikeres félévet zárt az Auchan Korzók üzemeltetője

Sikeres félévet zárt az Auchan Korzók üzemeltetője

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Már 1000 cég mondott nemet a Facebooknak

Már 1000 cég mondott nemet a Facebooknak

More details