2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Versenypiaci hírek

Megszólalt a Tesco vezére: ez áll a csoportos leépítések hátterében

2020-07-21 351

Ismét átszervez a Tesco: a több száz dolgozót érintő átcsoportosításról levélben értesítették az érintetteket. Matt Simister, a cég közép-európai vezérigazgatója már beszélt a Pénzcentrumnak a vállalat terveiről és céljairól, melyből kiderül, mire számíthatnak ezek a munkavállalók. 

A legfrissebb hírek szerint újabb csoportos leépítésre készül a Tesco, legalábbis a több száz dolgozónak kiküldött körlevél tárgyából ez derül ki. Miután nyilvánosságra került az ügy, a vállalat úgy magyarázta, hogy bizonyos munkakörök összevonása mellett döntöttek, az új pozíciókra való váltás lehetőségét pedig a lehető legtöbb munkatársának felajánlotta.

Az indokolás szerint "a vállalat így optimálisabban oszthatja be munkatársait azáltal, hogy a kollégákat különböző feladatokra tudja alkalmazni. Az új munkakörök kialakításával a cél egy egységes, hosszú távon jól működtethető, rugalmas áruházi csapat kialakítása minden áruházban, mert a kollégák így tudják leginkább segíteni egymást a napi feladatok ellátásában és így tudják a legjobban kiszolgálni a vásárlókat". Mindez pontosan összevág azzal, amit  Matt Simister, Tesco közép-európai vezérigazgatója a Pénzcentrumnak adott interjújában elmondott az átszervezésekről: "Áruházainkat a változó vásárlói igények szerint modernizáljuk."

Pénzcentrum: A 10 ezer négyzetméternél nagyobb áruházakban optimalizálják a saját eladóteret: hogyan épül fel ez a folyamat? Hány ilyen áruház van Magyarországon?

Matt Simister: Magyarországon 202 áruházunk van. Ebből 55 Tesco expressz, 35 szupermarket, 44 kompakt hipermarket és 68 nagyobb hipermarket. Mind a 112 hipermarketben átalakítottuk és újrafókuszáltuk a termékkínálatot a vásárlók igényei szerint. Eredetileg ezeket az áruházakat a "one stop shop" koncepció szerint terveztük meg, és töltöttük fel áruval, ám az internet fejlődésével, illetve a vásárlási szokások változásával a vásárlók áruházainkkal szemben támasztott elvárásai is megváltoztak. Az emberek például sokkal többre értékelik az idejüket, és már nem járnak a Tescóba nagyméretű elektromos termékeket, vagy CD-t és videókazettát vásárolni. Éppen emiatt egyszerűbbé tettük a vásárlást, módosítottuk a kínálatot, ugyanakkor a szezonális termékeket megtartottuk, amelyeket kedvezményes áron kínálunk. Az áruházi alapterület módosulásával felszabadult helyeken pedig több szolgáltatást tudunk kínálni a vásárlóinknak, például gyógyszertárat, postát, éttermeket vagy más ruházati és sportmárkákat, ami összességében véve hatékonyabbá teszi a bevásárlásukat. Jelenleg egyetlen hipermarketünk sem nagyobb 7500 négyzetméternél. Emiatt nemcsak kényelmesebben lehet bennük vásárolni, hanem a változásnak köszönhetően az előbb említett új bérlők felé is tudtunk nyitni. 

Pénzcentrum: 2015 óta zajlik a hipermarketek átalakításának előkészítése, illetve lebonyolítása. Néhány évvel ezelőtt még 20 ezer fős volt a létszám, mára ez 16 ezerre csökkent. Ez már összefüggésben van az új üzleti modellel? A tervezés során hány főben határozták meg az új üzleti modell üzemeltetéséhez szükséges fix és mozgó állományt?

A technológia és a vásárlási szokások változásával folyamatosan fejlődik a kiskereskedelem, de mindig is emberközpontú tevékenység marad. Emberek szolgálják ki a vásárlókat az ellátási lánc minden pontján. Ma már mi is más vállalat vagyunk. Haladunk a korral. Stratégiai döntéseket hoztunk arról, hogy jobban megfeleljünk az igényeknek, fenntarthatóbbá váljunk, és jobban felkészüljünk a jövőre. Történetünk eddigi legnagyobb kínálat-átalakítását hajtottuk végre az elmúlt időszakban, és megszüntettük a kihasználatlan eladótereket. Bezártunk 15 veszteséges áruházat, megvizsgáltuk disztribúciónkat, és kiszerveztük a tevékenységet szakmai partnerünkhöz, a Waberershez, ezáltal laposabbá és egyszerűbbé váltak struktúráink. Miután elértük működésünkben a megcélzott fordulatot, most már minden feltétel adott a fenntartható növekedéshez.

Mivel csökkentettük a nagyobb áruházak, azon belül pedig az osztályok méretét, kevesebb emberre van szükség a működtetésükhöz. Magyarország legnagyobb magánszektorbeli munkaadójaként most arra összpontosítunk, hogy minőségi munkáltatóvá váljunk. 

Ami az állandó és szezonális munkaerő megoszlását illeti, jelenleg az átlagos statisztikai létszám 90 százaléka állandó munkatárs, míg a kollégák 10 százalékát rugalmasan, szezonális jelleggel (karácsonykor, nyáron, húsvétkor) foglalkoztatjuk.


A teljes cikk: Megszólalt a Tesco vezére: ez áll a csoportos leépítések hátterében

Hírfigyelő

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

64%-os keresletnövekedést ért el kilenc hónap alatt Románia logisztikai piaca

More details
Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

Több mint 250 millió euró értékű irodafejlesztés zajlik Bukarestben

More details
Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

More details
Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

Ingatlanbefektetés külföldön, 2025. november 29.

More details
Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

Vegyes funkciójú fejlesztések: az ingatlanok értékét ma már az határozza meg, hogyan élnek az emberek – nem pedig az, hogyan néznek ki az épületek

More details
A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

A specializáció átalakítja az irodapiaci keresletet Lengyelország BPO/SSC szektorában

More details
Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

Az ESG integrálása az ingatlanértékelésbe

More details
Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

Szállodaüzemeltetés: felveszik a versenyt a hazai társaságok a világ legnagyobbjaival

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője