2026. január 17., szombat - Antal

Versenypiaci hírek

Ismét teltházzal, a Millenárison dübörgött az ötödik Forbes Power Women’s Summit, ahol Moira Forbes, a magazin alapítójának unokája köszöntötte a vendégeket. Az érdeklődök olyan nők…
A Building Information Management az építőipar új, közös digitális nyelve. Nemcsak a tervezés és az építkezés fázisában fontos az, hogy akár minden egyes építési fázist…
Messze elmaradnak az elemzői várakozásoktól a német Szövetségi Statisztikai Hivatal legutóbb közölt kiskereskedelmi adatai. A szakértők minimális növekedést vártak, a mutató azonban éves alapon 2,7…
Az ütközőerő miatt omlott össze pillanatok alatt a Francis Scott Key híd a baltimore-i hajószerencsétlenségben. A Trend FM-nek nyilatkozó hídtervező elmondta, hogy az acélszerkezetű híd…
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) idei tisztújító választása változást hozott a Kereskedelmi tagozat  V. Turizmus és Vendéglátás osztályában. A kamara hivatalosan bejelentette az osztály új…
A Turbine az egyik legígéretesebb – egyben legértékesebb – magyar startup. Céljuk röviden: mesterséges intelligenciával (AI) segíteni a gyógyszerkutatást. Irodájuk nemrégiben költözött új helyszínre, és…
Kiemelt befektetői érdeklődés és túljegyzés mellett, 37 millió euró értékben hajtott végre eredményes kötvénykibocsátást a WING. A 35 millió euró össznévérték mellett 3 éves futamidővel,…

 

 


 

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

Vidéki csapatépítés a Balaton partján

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

More details
Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

More details
Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

Hitel helyett részvény? Változik a cégvezetők hozzáállása

More details
Az Atenor kivonul Romániából

Az Atenor kivonul Romániából

More details
A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

A regionális tőke kerül előtérbe, miközben a CEE befektetési piacai visszanyerik lendületüket

More details
Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője