2026. január 13., kedd - Veronika

Ingatlanpiaci hírek

Szeptember 5-ig lehet benyújtani a pályázatokat a 2022-es Budapesti Építészeti Nívódíjára. A pályázaton olyan Budapest közigazgatási területén található alkotások vehetnek részt, amelyek a főváros építészeti…
A nagyobb élelmiszerláncok többsége már felkészült a vásárlók önkiszolgáló fizetésére. Körképünkből kiderül, hogy a boltok és a vevők elégedettek-e az újfajta kasszákkal.
Új fogyasztóvédelmi szabály mentheti meg a fogyasztókat ezentúl a boltok átverős akcióitól. A miniszteri rendeletmódosításra azért volt szükség, hogy az európai uniós irányelvnek a hazai…
Hosszú éveken keresztül az volt a jellemző, hogy a vidéki kistelepülésekről, falvakból igyekeztek az emberek inkább a városokba költözni. Ezzel pedig szépen lassan elkezdtek elnéptelenedni…
Megkezdte Magyarországon az első kockázati logisztikai fejlesztését Európa legnagyobb raktárfejlesztője, a Panattoni. A beruházás keretei között egy 17 300 négyzetméteres "last mile" típusú ipari park…
Hat békés esztendő után újra előkerült a vasárnapi boltzár ötlete. A kissé megvariált vasárnapi boltzár újbóli ötletével ezúttal egy alkalmazotti szakszervezet állt elő. A helyzet…
Az Immofinanz több mint 5000 négyzetméteres területre kötött új bérleti szerződést a nemrégiben modernizált myhive Haller Gardens irodaházban. Az új ügyfél az irodaház különböző szintjein…

 

 


 

Olvasta?

Tipp

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

FERIEN Messe, 2026. január 15-18.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése

More details
Az LG bemutatta a WALLPAPER TV-t

Az LG bemutatta a WALLPAPER TV-t

More details
Díjat hozott a magyar csapat által vezetett Varsovia campus

Díjat hozott a magyar csapat által vezetett Varsovia campus

More details
A DRFG belép a horvát piacra egy 40 millió eurós kiskereskedelmi akvizícióval

A DRFG belép a horvát piacra egy 40 millió eurós kiskereskedelmi akvizícióval

More details
Szlovákiai ingatlanbefektetések közel 1 milliárd eurón 2025-ben

Szlovákiai ingatlanbefektetések közel 1 milliárd eurón 2025-ben

More details
A biztonság az úttal való kapcsolatnál kezdődik

A biztonság az úttal való kapcsolatnál kezdődik

More details
Az Üzleti Hírszerzés portál kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője